in , ,

Féltucatot lőttünk Szeghalmon

A rájátszás 9. fordulójában Szeghalmon léptünk pályára. Csupán másodpercek teltek el a kezdő sípszót követően, amikor Lévainak kellett nyújtózkodnia Cserna lövését követően, de mivel sikerrel tette, így nem kerültünk rögtön hátrányba.

A 13. percben Kiri szögletéből Furár fejelt hat méterről a bal alsó sarokba. 0-1.

Hamar jött a válasz, a 16. percben Veres talált be kilenc méterről a jobb felsőbe. 1-1.

A 25. percben a frissen beállt Farkas került kecsegtető helyzetbe, de az oldalhálóban végezte a lövése. Három perc elteltével szintén Farkas lépett ki a védők között, beadását kivágták a védők Sztojka elől.

A 36. perc hozta meg a már nagyon érő vezető gólt, ekkor Bakró felívelését Sztojka szelídítette meg, amivel rögtön helyzetbe is került, majd volt csapattársát, Patkát elfektetve, hat méterről vette be a kaput. 1-2.

A játékrész utolsó percében egalizálhatta volna az eredményt a sárréti alakulat, de előbb Kovács lövését védte Lévai, majd Cserna ismétlését is hárította, így megmaradt a szűk előnyünk a folytatásra.

Csupán 19 másodperc telt el a fordulás után a második félidőből, amikor Furár indításával Sztojka termett a kapu előtt, majd egy hidegvérű emeléssel szerzett fontos gólt. 1-3.

A 48. percben Kiri jobb oldali beadását Sztojka perdítette az ötös sarkáról a hosszú sarokba, mesterhármast szerezve ezzel. 1-4.

Az 59. percben Sztojka lépett ki a bal oldalon, de ezúttal célt tévesztett lövése kapu fölé szállt.

A 60. percben szépített a hazai csapat, az előre ívelődő labdát, egy pattanás után Boruzs úgy rúgta meg 16 méterről a hosszú sarok irányába, hogy Lévainak, bár megkísérelte, esélye sem volt hárítani. Meg kell hagyni szép gól volt. 2-4.

A 65. percben szintén Boruzs volt a főszereplő, emelését követően viszont kisegített minket a felsőléc, ugyanis kifelé pattant róla a játékszer. Egy perc elteltével Tóth lépett ki a leshatáron, de gyengécske lövése nem okozott gondot kapusunknak.

A 71. percben Kiri szögletére érkezett középen Furár, és öt méterről a bal felső sarokba fejelt. 2-5.

A 81. percben Furár előtt adódott gólhelyzet, de lövését követően a felsőlécről hagyta el a labda a játékteret. A 82. percben Sztojka mehetett szólóban kapura, de ezúttal Patka jött ki jobban a szituációból, mivel lelopta a labdát csatárunk lábáról.

A 85. percben lett meg a tucatnak a fele, miután Sztojka visszagurítását Furár vágta a léc alá öt méterről, ami szintén mesterhármast ért, ha nem is a klasszikus fajtából. 2-6.

A 89. percben Kiri szögletét Klimaj csúsztatta meg fejjel, centikkel ugyan, de kapu mellé.

Összegzésként elmondhatjuk, hogy már az első félidőben is a mi akaratunk érvényesült, bár ekkor még állták a sarat a sárrétiek, a második játékrész elején szerzett találatok viszont végleg eldöntötték a játék kimenetelét, és csak a gólkülönbség vált kérdésessé a továbbiakban. Mindkét csapat felvállalta a nyílt sisakos támadó játékot, aminek elsősorban a nézők örülhettek, mivel helyzetekben, és főként gólokban gazdag, jó hangulatú csatát láthattak. Jövő hévégén hazai környezetben fejezzük be a bajnokságot, amelyen a Nagyszénás csapatát látjuk vendégül.
Jók: Sztojka, Furár, Kiri, Szikora, Lévai.

Szeghalmi FC – Szarvasi FC ‘1905’ 2-6 (1-2)
Szeghalom, Városi Sportcsarnok és Sporttelep – 200 néző. Játékvezető: Bálint Zoltán (Benyovszki Z., Petrovszki Gy.)

Szeghalom: Patka Gy. – Tatár S., Kovács Gy., Veres Zs., Boruzs J., Tófalvi A. (Kovács S.), Gedó L., Ruzsa Sz., Cserna R., Wéber L., Tóth G.
Vezetőedző: Janis János

Szarvas: Lévai B. – Kiri B., Bakró G., Szikora M., Polonszki P. (Klimaj Z.), Murvai D. (Kukovecz D.), Medvegy Á. (Takács J.), Zima D., Kriska N. (Farkas N.), Furár R., Sztojka Á.
Vezetőedző: Rétes Pál

Gólszerzők: Veres Zs. 16′, Boruzs J. 60′ illetve Furár R. 13′, 71′, 85′, Sztojka Á. 36′, 46′, 48′

Edzői nyilatkozatok:

Janis János: – A gólok nagy részét védelmi hibákból kaptuk, elől a kihagyhatatlanabbnál kihagyhatatlanabb helyzetek is kimaradtak.

Rétes Pál: – Ma újra sok helyzetet kidolgoztunk és megfelelő támadószellemben játszottunk. Az eredmény ellenére voltak a mérkőzésen nehéz pillanataink.

Tudósítás: Furár Tibor (szarvasifc.hu)

Viszkok Csaba szépítőgólja (Fotó: Babák Zoltán)0

Vereséggel búcsúztak a hazai közönségtől Csabacsűdön

Dankó Béla, Németh Szilárd és Molnár József0

Több mint hétmillió forintból épült sportpark Csabacsűdön