Connect with us

Koncert

Véget ért a nyolcadik CervinusFest

Fotó: Babák Zoltán
Fotó: Babák Zoltán

Szerdán este került sor a VIII. Cervinus Művészeti Fesztivál záróeseményére, a fesztivál 14. napján. Ezúttal három Szarvashoz köthető zenekar koncertjét láthatták a nézők, akik majdnem teljesen megtöltötték a nézőteret. Nagy öröm, hogy a tizennégy napból egy este kivételével, sok teljes teltházas, vagy 80-90 százalékos nézettséggel valósulhatott meg. Nagyon szép teljesítmény, főleg azért, mert zömmel fizetős előadások voltak. Sikeres két heten van túl a Cervinus Teátrum.

Szerdán este a Csilla és Távoli Rockonok helyett, Csilla távollétében Távoli Rockonok néven léptek színpadra Tassy József vezetésével, majd a Körös Party Band Szuromi Zoltán irányításával, végül a Feláldozhatók zenekar Kiss Ákos vezetésével. Mindhárom Zenekar a Zebra Klubban is játszott, ahogyan azt Csasztvan András a koncert előtt elmondta a közönségnek.

Az első két zenekar dallamosabb zenét hozott a közönségnek, a Feláldozhatók igazi rockzenével köszöntötte a közönséget. Ők fellépésüket igazi rockkoncerté varázsolták a rock minden külsőségével együtt, éppen ezért nagyon jó zárása volt a koncertnek is, a fesztivál zárásának is. Kiss Ákos a koncert végén elmondta kilenc éve várta, hogy zenekara a Vízi Színház deszkáin zenélhessen. A legutolsó dalt mindhárom együttes együtt, közösen játszotta, énekelte végig – a Vén Európát.

Még egy kis közjáték. Az első blokk közben a színház melletti hídon táncoltak, szép látvány volt!

Kiss Ákos a programfüzet ismertetőjében azt írta, a közönségen múlik lesz-e folytatás, hogy megtöltik-e a nézőteret. Hát a nézőtér megtelt, remélhetőleg egy év múlva folytatás is lesz.

Köszönet a Cervinus Teátrumnak a tizennégy napért!

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Népszerű

A keddi K4-es Kuli Pistivel (j2) (Forrás: kajakkenusport.hu) A keddi K4-es Kuli Pistivel (j2) (Forrás: kajakkenusport.hu)

Kuli Pisték mindkét futamban előzték Dombvári Bencéék négyesét

Sport

Fotó: Police.hu Fotó: Police.hu

Letartóztatásba került a gyulai emberölés gyanúsítottja

No comment

Forrás: koronavirus.gov.hu Forrás: koronavirus.gov.hu

Országos tisztifőorvos: a járvány egyértelműen lecsengőben van

COVID-19

A Szarvasi Vízi Színház (Fotó: Babák Zoltán) A Szarvasi Vízi Színház (Fotó: Babák Zoltán)

Szivárognak a hírek a Vízi Színház idei műsoráról

Színház

A rovatot támogatja:

Archívum

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect