Menu
in , ,

Varázslatos musicalest

A Jókai Színház csapata nagyszabású musicalestet tartott csütörtökön este „A varázslatos musical” címmel a Vízi Színház színpadán, Nagy Róbert szerkesztésében, Mlinár Péter rendezésében, aki a szarvasi Vízi Színház színpadára álmodta az előadást. Ugyancsak Mlinár Péternek köszönhető a színpadkép, és a gyönyörű jelmezek összeállítása is.

A LOM – Land of Musical – 2014-ben indult óriási sikerrel, majd 2015-ben emlékezetes volt, hogy a színészek, a táncosok esőben énekelték végig a finálét, de a lépcsőkön is ülő, majd felállva tapsoló közönség sem mozdult. Azóta eltelt pár év, bár a Jókai Színházban voltak, vannak musicalestek, Szarvasra ezek nem jutottak el. De most igen.

Nagy Róbert egy fergeteges, nagyon mozgalmas, nem csak ismert dalokat szerkesztett a műsorba. Csütörtökön, mint mindig a fiatal színészek, táncosok lelkesedése, öröme átragadt a közönségre, és ettől nagyon jó előadás születetett meg. Teltház volt, pedig ez most belépős műsor volt, ám a közönség nagy része sejtette miben lesz része, és nem is csalódtak, hiszen tapssal, és az öröm hangjaival is kifejezték, hogy a színpadon dolgozó művészek elvarázsolták őket. A 150-160 perces előadás minden perce új élménnyel gazdagította a nézőket.

Akik elvarázsolták a közönséget hangjukkal, táncukkal: Balázs Csongor, Bíró Gyula, Csonka Dóra, Gábor Anita, Gulyás Attila Harcsa Boglárka, Liszi Melinda, Nagy Róbert és az est sztárvendégei: Janza Kata és Kocsis Dénes a Fővárosi Operettszínház művészei. Meg kell jegyeznem bár a két művész csodálatosan közvetlen, természetes, jó humorú, a közönséggel kontaktust kereső művészek kiemelkedően jók voltak, a békéscsabai művészek is Szarvas kedvencei mindannyian, és minden művész dicséretet érdemelne egyenként.

A táncosok Mlinár Péter irányításával látványos tánctudásukat bizonyították. Bereczki Karina, Fazekas Döniz, Földes Roxána, Mlinár Zsuzsa, Szkáli Edina, Lehoczki Orsolya, Vozár Virág, Zelenyánszki Bianka, Gáspár Bendegúz, Janis Zoltán, Józsa Bence, Korom Gábor és a tánc-játékmester Mlinár Péter. Földes Roxána karikagyakorlata az egyik dal alatt különleges betét volt.

Sok musicalrészlet hangzott el, ismert és kevésbé ismert dalbetétek, amelyeket a művészek jelmezben énekeltek, egyik-másik gyönyörű ruhaköltemény volt. A rendező kihasználta a nézőtér lépcsősorait, ami a közönség számára a közelség miatt mindig újabb élményt jelent.

Úgy gondolom, különleges estének lehettünk tanúi, minden fellépő művész nagyon jól érezte magát a színpadon, és ha egy művész jól érzi magát szerepében, azt adja át a közönségnek, amitől a néző is jól érzi magát a nézőtéren. Csütörtökön este ez biztosan így volt!

Galambos Edit

Exit mobile version