Menu
in ,

Kell egy hét együttlét – karatetábor Szarvason

Idén nyáron is sor került a szarvasi karatésok összetartására, ahol a helyieken kívül Budapestről, Szegedről és Dunaújvárosból érkeztek sportolók.

Városunk harcművészei egyhónapos nyári testi-szellemi feltöltődést követően hagyományosan minden év júliusának harmadik hetében találkoznak újra, és csapatszellemben közösen kezdik meg az edzéseket. Az iskolások ilyenkor alaptechnikáikat csiszolgatják, míg a korosztályos és felnőtt versenyzők futásokkal és erőnléti edzésekkel kezdik meg az alapozást.

A tábor résztvevői között volt az olimpiai kvalifikációra is esélyes felnőtt válogatott György Dániel, aki minden évben a helyi versenyzőkkel készül ilyenkor. Szintén a csapattal tartott Kapdebó Botond, aki a szarvasi Frankó Dániellel együtt sikeresen kvalifikált, és a chilei korosztályos világbajnokságon képviselheti Magyarországot.

A fárasztó edzések között csapatjátékok színesítették a programot, a fiatalok fagylalttal enyhíthették a hőség hatásait, a tábor pedig a szarvasi Szent Klára Fürdőben ért véget, ahol az ifjabbak a vízben gyakorlatban is kipróbálták barátságos küzdelmekben az elsajátított ismereteiket, míg az idősebb versenyzők a termálvíz jótékony hatásait élvezve tudtak regenerálódni.

A tábor sikeresen elérte célját: a baráti kapcsolatok a közösen munka során tovább mélyültek, így a csapat még nagyobb egységben, összetartva, egymást segítve vághat neki a következő hetek edzéseinek és az új versenyszezonnak.

Ruzsinszki György

Exit mobile version