in , ,

Csingiling tündér visszatért Szarvasra

0

A Turay Ida Színház Béres Melinda Csingiling és a kalózok című kalandos mesejátékát Nyírő Bea rendezésében mutatta be, amely a VIII. Teátrum Nyári Fesztivál 13. versenyprogramja volt.

Szerdán este az égiek a gyerekekkel voltak, mert az előadás simám lement a tapsrendnél kezdett el esni, így talán ez rövidebb volt, mint megérdemelték a művészek, de ők is nyilván annak örültek, hogy esőmentesen játszhatták végig az előadást.

A történet szerint a kalózok szeretnének a mesehősök helyébe lépni, hogy róluk írjanak az újságok, ezért elrabolják Csipkerózsikát, a Királyfit, a Piroskában szereplő Nagymamát, és a Farkast, később Piroskát is, de ő idegesíti a kalózvezért, ezért elengedik. A kalóz felesége tündér szeretne lenni, ezért Csingilinget is elrabolják. A kalózházaspár fia, azonban jószívű, ezért a mese végére rábeszéli szüleit, az elrabolt kincseket fordítsák jó, és nemes célokra, ezzel belekerülhetnek az újságba. És ez így is lett a mese végére.

Lendületes, izgalmas, érdekes, fordulatos mesét láttunk, a gyerekek figyelmét végig lekötötte az esemény és a meseszövés.

Szereplők: Szilvási Judit, Szántó Szandra, Nyírő Bea, Barsi Márton, Tóth Alex, Cservenák Vilmos, Merk László, Kereki Anna, Zakar Gábor, Valázsik Péter. A koreográfus: Borbély Krisztina volt.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Méhkaptárokat lopott apa és fia

Gergulics Viktória (Fotó: Hegedűs Éva)0

Felújított lakásokkal segíti a fiatalok helyben tartását Szarvas város önkormányzata