in ,

Gyerektáboron keresztül erősíti testvértelepülési kapcsolatait Csabacsűd

0

Sokan már jó barátként köszöntötték egymást a csabacsűdi táborban, ahol a helyiek mellett 12 erdélyi és 12 felvidéki gyermeket is fogadtak. A nagyközség Csatával és Makfalvával néhány éve szoros kapcsolatot ápol, olyannyira, hogy az előbbivel 2013-ban, az utóbbival pedig 2017-ben írtak alá testvértelepülési szerződést. Az önkormányzati látogatások rendszeresek, harmadik éve pedig lehetőség nyílik az általános iskolások nyári táboroztatására is.

– A gyerekek között az évek alatt egyre szorosabb kapcsolat alakult ki. Jól példa erre, hogy mi még csak próbáltuk kitalálni, hogy mikor érkeznek a vendégek, amikor ők már különböző portálokon keresztül cseteltek egymással, és tudták, hogy merre járnak a táborozók, ill. pl. azt is elújságolták, hogy makfalviakat sajnos két órát várakoztatták a határon – mesélt a település fialjai között szövődött barátságokról Pljesovszki Mihály, a tábor egyik lebonyolítója.

Hangsúlyozta, bár a határ elválasztja egymástól a településeket, ebben a táborban nem a különbségek, hanem a hasonlóságok kerülnek előtérbe. Emellett rendkívül fontosnak tartja az identitás erősítését, amelyet az erre irányuló programok és az együtt töltött idő is elősegítenek.

A hét során a gyerekek látogatást tettek a Szarvasi Arborétumban, a Mini Magyarországban, és a Katalin II. sétahajón kirándulva ismerkedtek a település természeti értékeivel. Emellett Szegedre utaztak, ahol a Dóm teret és a Vadasparkot barangolták be. Szabadidős programként a cserkeszőlői fürdőben lubickoltak, két estét pedig a kultúrának szenteltek a Vízi Színházban. Levezetésként pénteken sportnapot tartottak. A délelőtti biciklitúrát követően a napot az iskola udvarán játékos programok, pingpong, tollas és foci zárta.

– A gyerekek már szinte számolták a napokat, hogy mikor jöhetnek Csabacsűdre. Csak azok jöhettek, akik megérdemlik, ezzel is próbáltuk őket motiválni minél jobb jegyek megszerzésére. Szeretünk itt lenni, mert a mi kicsit nyüzsgőbb településünkhöz képest Csabacsűd nagyon nyugodt, békés, és biztonsággal elengedhetjük őket bárhova. Ráadásul pedagógusként azt látom, hogy nagyon sokat tanultak egymástól. Véleményt cseréltek, és új barátságok is szövődtek – osztotta meg tapasztalatait Török Szilvia, a csatai általános iskola pedagógusa.

Molnár József polgármester tájékoztatott, a program a Bethlen Gábor Alap pályázati támogatásából valósult meg, amelyre az önkormányzat 700 ezer Ft támogatást nyert el. A programhoz további támogatást nyújtott a települési és a Csabacsűdi Szlovák Önkormányzat. Hangsúlyozta, a nagyközség minden alkalmat kihasznál a találkozásra. Kölcsönösen részt vesznek egymás nagyobb rendezvényein, valamint a civil szervezetek szintjén is egymásra találtak.

A tábort követően nem kellett sokat várni a folytatásra. A csatai gyerekekkel közösen a csabacsűdi önkormányzat képviselői és több helyi fiatal is felkerekedett, hogy részt vegyenek a felvidéki település falunapján.

0

Szarvas a fellegekben

Fotó: Kőrösi Luca0

Két büszke nő, Mária és Antónia