in

Bértámogatási, képzési és mentorálási lehetőségek előtt a szarvasi fiatalok

Fotó: Hegedűs Éva0
Fotó: Hegedűs Éva

A lakhatási támogatás mellett számos képzést és támogatási lehetőséget is biztosít a „Szarvas hazavár!” névre keresztelt projekt. Mint arról már korábban beszámoltunk, a nyár folyamán 18 család költözhetett be a Szentesi úti felújított lakásokba. Ezzel párhuzamosan az önkormányzat meghirdetett egy munkavállalást ösztönző támogatási rendszert, valamint több kurzust is, amelyek a 18-35 éves korosztály elhelyezkedését segítik. Ennek részleteiről augusztus 9-én Babák Mihály polgármester, Hodálik Pál alpolgármester és Kiss Ágnes projektmenedzser tájékoztatták a nyilvánosságot.

Munkavállalást ösztönző támogatási rendszer

A július 26-i rendkívüli testületi ülésen elfogadta testület a munkavállalást ösztönző támogatási rendszert. Ennek részeként 17 fiatalt 9 hónapon keresztül tudnak bruttó 77 ezer Ft-tal. (kb. nettó 50 ezer Ft) segíteni. Az összeg járulékokait is az önkormányzat vállalja.

A felhívásra olyan szarvasi lakcímmel rendelkező személyek pályázhatnak, akik minimum 8 általános iskolai végzettséggel rendelkezik, ill. lakhatási támogatásban nem részesültek.  Vállalni kell továbbá legalább egy, az EFOP-projekt keretében szervezett képzésen való részvételt, valamint kritérium az is, hogy bekapcsolódjanak a pályázat programjaiba, fórumaiba, esetleges önkéntes célú tevékenységeibe. A pályázónak foglalkoztatási vagy vállalkozási jogviszonnyal kell rendelkeznie, mégpedig a megjelölt hiányszakmák egyikében.

Hodálik Pál alpolgármester ennek részleteiről elmondta, a hiányszakmák körét alaposan feltérképezték. Az állami jogszabályok vizsgálata mellett a Szarvasi Járási Hivatal Foglalkoztatási Osztályával is egyeztettek, valamint 250 helyi munkáltatót is megkerestek. Ebből állt össze az a mintegy száz szakmát érintő lista, amely a hiányszakmákat tartalmazza.

Az értékelés pontozási rendszer alapján történik. 110 pont érhető el, és minimum 66 pontot kell teljesíteni a későbbi pozitív elbíráláshoz. Végleges döntést a szeptemberi képviselő-testületi ülésen hoznak.

Pénzügyi és gazdasági kultúra fejlesztése a mindennapok segítésére

A projekt részeként további két képzési és egy egyéni mentorálási lehetőség is megnyílik, amelyekről a részvevők tanúsítványt kapnak. A pénzügyi és gazdasági kultúra fejlesztése a mindennapok segítésére címet viselő képzés tervezett ideje 52 óra, amelyet heti egy alkalommal (4 óra/alkalom) tartanak. A képzésre min. 20 fő jelentkezését várják, 18-35 év között.

A december közepéig tartó képzés keretében a részvevők egyebek mellett megismerkednek a gazdasági és pénzügyi alapfogalmakkal, a munkavállalás formáival és lehetőségivel és az egyéni vállalkozóvá válás folyamatával. Továbbá betekintést nyerhetnek a döntések és kockázatok világába, illetve párhuzamot vonnak az idő-pénz kulcsszavak között. Szó lesz a megtakarítási és befektetési lehetőségekről is, valamint a banki szolgáltatások rendszerét is áttekintik. A kurzus zárásaként a részvevők hasznos adózási, fogyasztóvédelmi, munkajogi, munkaügyi tudnivalókkal is bővíthetik ismereteiket.

A képzési időpont meghatározása rugalmas, mint ahogyan a jelentkezők köre is. E szerint egy háztartásból akár ketten is részt vehetnek az alkalmakon.

Álláskeresési ismeretek és technikák

Az október 1. és 2020. január 31. között tervezett képzés ugyancsak 52 órát ölel fel, 13 alkalomra lebontva. Az előzőhöz hasonlóan minimum 20 fő jelentkezését várják, akikhez igazodva alakítják ki az időpontokat.

A négy hónap során az érdeklődők megismerkednek a szükséges munkaügyi alapfogalmakkal, és feltérképezik a munkaerő-piaci lehetőségeket is. Nagy hangsúlyt kap az önismeret, amely a pályaválasztás alapját képezi. Érintik a munkaerőpiacra való bejutás módjait, valamint álláskeresési készségeket, technikákat sajátítanak el. Kitérnek a leggyakrabban elkövetett hibákra, valamint segítséget nyújtanak az állásinterjúra történő felkészítésben is. A kurzus lehetőséget nyújt a kommunikációs készségek fejlesztésében, mely szerint a részvevők szituációs gyakorlatok során tesztelhetik rátermettségüket.

Egyéni mentorálás

A jelentkezők ennek keretében személyre szabott segítségnyújtást vehetnek igénybe. A 18-35 év közötti fiatalok 10 alkalmon (heti 2 óra) vehetnek részt augusztus 21. és 2020. január 31. között. A minimum elvárás 5 fő, akik folyamatosan jelentkeznek a foglalkozásokra.

A mentorálás egyénre szabott, ezért a tematika személyenként jelentősen eltérhet. Mindenkinek a saját problémához és kérdéseihez igazítják a beszélgetést, s az időtartam is ennek függvényében változhat. Az egyes foglalkozások között eltelt időben a mentorált otthoni feladatokat kap, ami ugyancsak jelentősen segítheti a folyamat sikerességét. Az alkalmak gyakorlatorintáltak, ezáltal a témák könnyebben átláthatók.

Jelentkezés

A jelentkezési lapok és valamennyi melléklet megtalálható és letölthető a www.szarvas.hu oldalon. A pályázatokat postai úton (ajánlott levélben) Szarvas Város Önkormányzatának címére, a Szabadság út 36. címre várják, illetve leadhatók Kiss Ágnes projektmenedzsernél a Béke utca 1. alatti épület I. emelet 121. irodájában.

Jelentkezési határidő: augusztus 30.

0

Éljen a bábos nyár!

0

Tomboló siker a Monte Cristo grófja