in

„30 ÉVE SZABADON” zenés rendezvények Szarvason

0

2019. szeptember 6-7-én testvérvárosaink képviselőivel és szakmai csoportjainkkal egy zenés rendezvény keretében közösen ünnepeltünk.

A rendezvényt szeptember 6-án  Vízi Színházban a P. Mobil teltházas koncertje tette teljessé és  szeptember 7-én Szarvasi Templom tér szolgált helyszínül, melyek színpadjain híres előadók tartották meg koncertjeiket a Szarvasiaknak és az ide látogatóknak.

A testvértelepülések nevében Barót, Bucine, Szilágysomlyó, Poprád, Bucine, Szentegyháza, San Pietro di Feletto, Élesd valamint Nyárasd delegációinak vezetői képviseltették magukat és mondták el gondolataikat, valamennyien köszönetüket fejezték ki a meghívásért, mondván, hogy a rendezvény a kulturális kapcsolatok mellett egymás közelebbi megismerésére is lehetőséget teremt.

Babák Mihály polgármester elmondta, hogy az önkormányzat sikeresen pályázott a Közép- és Kelet-európai Történelem és Társadalom Kutatásáért Közalapítvány „Szabadságkoncert” elnevezésű könnyűzenei programok szervezésére kiírt pályázatra, amelyet a rendszerváltoztatás harmincadik évfordulójának emlékére hirdetettek meg. A két napos koncert sorozatot a „30 éve szabadon” Emlékbizottság támogatta.

Pljesovszi Tibor és Budai Sándor (Fotó: Hegedűs Éva)0

Kettős győzelem a huszonkettedik pálinkaminősítésen

Kiss László a labdával (Fotó: Babák Zoltán)0

0–2-ről döntetlenre hozta a Hunyadi a végét Dévaványa ellen