in , ,

Gajdos: Fordítva ülünk a lovon

Samu Tamás Gergő és Gajdos Attila (Fotó: Hegedűs Éva)
Samu Tamás Gergő és Gajdos Attila (Fotó: Hegedűs Éva)

A közterületekkel kapcsolatos álláspontjáról tájékoztatta a közvéleményt pénteken Gajdos Attila. A Jobbik polgármesterjelöltje elöljáróban aggályait fejezte a szilvanapok keretein belül aznap este megrendezésre került Kis Grófo koncert miatt, amely éjfél után kezdődött a Vízi Színházban. Lakossági vélekedésnek is hangot adva a felelős személyt kilétét kereste, és attól tartott, hogy a közrendben és a köztisztaságban is lesznek fennakadások. (Eddigi információink szerint a koncert zavartalanul zajlott le – szerk.)

A közterületeken illetően alapvetően úgy látja, több területen vannak problémák, amelyeken a megválasztott testületnek változtatnia kell. Elsőként a szemétszállítás tárgyköréről beszélt. Sikerként könyveli el, hogy tavaly december óta heti egyszeri alkalommal történik a vegyes hulladék elszállítása. Azt nem tartja kielégítőnek, hogy egy külső alvállalkozó végzi a közszolgáltatást. Céljai között szerepel, hogy a feladatkör visszakerüljön a Komép Városgazdálkodási Kft.-hez, s javuljon a helyi lerakó kihasználtsága is.

Úgy véli, meg kell teremteni egy hulladékudvar kialakításának feltételeit is, mivel a többlethulladékért jelenleg fizetni kell. Ilyen legközelebb Orosházán működik, de helyben is lenne rá igény.

Érintette a közvilágítás kérdését is. Az elmúlt időszakban történt korszerűsítés ellenére a LED lámpák nem megfelelőek, ezért a pályázatot leállították. Célja, hogy a pályázati határidő lejárta után – vagy akár közben – olyan lámpákat helyezzenek ki, amelyeknek a fényereje biztonságos közlekedést tesz lehetővé.

Tarthatatlannak látja az egyre gyarapodó létszámú romos ingatlanok helyzetét. Úgy véli, hogy indokolt esetben el kellene érnie az önkormányzatnak, hogy ezek a tulajdonába kerüljenek. Továbbá azzal is nem egyszer szembesült, hogy valaki „erdőt nevelt az árokban”. Ez esetben szerinte nem elég a felszólítás, hanem szankciót kell alkalmazni.

Az egyik legnagyobb gondnak a közutak, járdák helyzetét tekinti. Bár elismerte, a belterületi gyűjtőjárdák tekintetében komoly előrelépés történt, tennivaló még bőven akad. Megoldásként a lakossági járdaépítést javasolta, melynek révén pl. Gyomaendrődön az utóbbi években 78 járdaszakasz készült el. Lehetőség szerint az újrabetonozásra kell törekedni, mert a tapasztalatok azt mutatják, hogy aszfaltréteg nem jelent tartós megoldást.

Az útépítést illetően már megkezdődött ez a folyamat. A Csokonai utcában két év után végre elkészült az út, mellette a Dobó és Melich János utcai lakói is a közeljövőben felújított útburkolatnak örülhetnek. Több utcán megrekedt az útépítés, ezért el kell gondolkodni a technológián és a szükséges lakossági önerőn is.

Meglátása szerint a temetők karbantartását is szabályozni kell, mert a jelenlegi helyzet több kívánnivalót hagy maga után. Szándéka szerint a főszerepet továbbra is az egyház kapná, de az önkormányzatnak is nagyobb részt kell vállalnia az ügyben. Újragondolná a hulladékgazdálkodás kérdését is, illetve bevezetné a szelektív hulladékgyűjtést.

A zöldfelület gazdálkodást illetően is változásokra van szükség. Szigorítaná a fakivágásokat, és újraszervezné a Komép Kft. tevékenységét is.

– Fordítva ülünk a lovon. Az emberek vannak a képviselőkért és a polgármesterért, nem pedig ők a lakosságért. Ezen változtatni kell. A városvezetésnek az embereket kell szolgálnia – fogalmazta meg kritikáját a jelenlegi helyzettel kapcsolatban.

Szót kért Samu Tamás Gergő is, aki a 6. sz. választókerületben méretteti meg magát. Úgy látja, a regnáló képviselő nem végzi jól a dolgát. Az ott élők közül sokan elégedetlenek, olykor pedig még azzal sincsenek tisztában, kihez fordulhatnak segítségért.

A politológus végzettségű jelölt korábban már dolgozott országgyűlési képviselőként, jelenleg a Békés Megyei Közgyűlés tagja. Emellett két nemzetközi intézményben is képviseli az ország érdekeit, valamint szakmáját is gyakorolja.

Legfőbb problémának körzetében az utak, járdák helyzetét tartja, de a lótartás kérdésére is komolyabb figyelmet fordítana. Megoldást keresne továbbá a temető karbantartására, illetve az itt található elhanyagolt Milleneumi emlékparkra és játszótérre.

0

Közel huszonnégy millió forintból újult meg a napközis konyha Csabacsűdön

Frankó Dániel (kék) (Fotó: Babák Zoltán)0

Szarvas adott otthont az első karate vidékbajnokságnak