in

Öt csapat indult a meg sem hirdetett versenyen

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

Öt csapat, Csanádapáca, Generációs Kukoricázás, az Evangélikus Egyház, a Szarvasi Aranykor Nyugdíjas Egyesület és a Csabacsűdi Nagycsaládosok Egyesülete nevezett a IX. Nemzetközi Kukoricanap meg sem hirdetett kukoricatörő versenyére. Ez már nevezhető hagyománynak 🙂

A csanádapácaiak ugyan vállalták, hogy tartanak egy bemutató törést, illetve egy csőtörőgépet is szerettek volna bemutatni munka közben, de aztán látva a jelentkezéseket, maradtak a kézi törésnél, illetve a “csapatversenynél”.

– Tipikus példája, ahogy a generációk átadják a tudást, a munka szeretetét és a hagyományt, ami ennek a rendezvénynek is a célja – mondta Veszter László, a törés szpíkere, miután minden csapatot megszólaltatott. Kiszúrta, hogy az egyik csapat, a csanádapácaiak valamilyen innovatív eszközzel vannak felszerelve, amit az egyik tag egérfogóként említett.

– A régi hagyományokat ápoljuk, és továbbra is szeretnénk ezt folytatni – mondta Jansik Györgyné, Editke a hivatalos megnyitón, majd barátkozást, ismerkedést és vidámságot kívánt a helyiek mellett a sztánaiaknak, a pécskaiaknak, és a csanádapácaiaknak.

Dr. Skorka András, a Szarvasi Járási Hivatal vezetőhelyettese csabacsűdi kötődése köré fonta nyitógondolatait. Gyerekkorában is sokat tartózkodott a településen, illetve később öt éven keresztül jogászként járt ki minden héten, és azóta is tud mindent a településről.

Molnár József, Csabacsűd polgármesterének nem maradt más hátra, mint szeretettel köszöntsön minden jelenlévőt, és örömét fejezze ki az csodálatos időt illetően.

A legeken: a legfiatalabb, legvidámabb, legidősebb, leglelkesebbeken kívül nem tettek sorrendet az öt csapat között.

A délután színpadi programokkal, eredményhirdetésekkel és tombolával telt.

Dr. Lesfalvi Balázs (Fotó: Hegedűs Éva)

Életminőség-javító programot ígér a szentandrásiaknak dr. Lesfalvi Balázs

Fotó: Babák Zoltán0

Majd 600 induló az első Körös körül futógálán