in , ,

Életminőség-javító programot ígér a szentandrásiaknak dr. Lesfalvi Balázs

Dr. Lesfalvi Balázs (Fotó: Hegedűs Éva)
Dr. Lesfalvi Balázs (Fotó: Hegedűs Éva)

Köszönetnyilvánítással kezdte sajtótájékoztatóját dr. Lesfalvi Balás. A független képviselőjelölt hálás azoknak szentandrási polgároknak, aki ajánlások formájában kitüntették bizalmukkal, ezáltal megmérettetheti magát az október 13-i önkormányzati választásokon.

Bemutatkozásában elmondta, 38 éves jogász, házas, két gyermek édesapja. A településre húsz évvel ezelőtt érkezett. Hangsúlyozta, ezer szállal kötődik a nagyközséghez. Amellett, hogy ingatlantulajdonos, itt dolgozik, a településen tartotta az esküvőjét és a gyermekét is itt keresztelték, a barátai is Békésszentandráson élnek.

Életpályájáról szólva elmondta, kezdetben tolmácsként dolgozott, majd telepvezetőként és külkereskedelmi képviselőként tevékenykedett. Jelenleg a 700 éves kastély programigazgatói feladatait látja el. Fő feladatának tekinti, hogy a létesítmény ismertségét növelje. Mérföldkőnek tartja az ehhez vezető úton, hogy október 1-jén az angol ismeretterjesztő csatorna, a Discovery Channel forgat dokumentumfilmet a történelmi jelentőségű épületről.

Kitért a programjára is, melyben az infrastrukturális fejlesztések elé az embereket emeli. Mint mondta, összeállított számukra egy hárompontos életminőség-javító programot, amelyben gondolt az idősekre és a fiatalokra egyaránt.

Elsődleges céljának tekinti egy időslátogató szakszolgálat kiépítését. Ennek lényege, hogy az egyedülálló, otthonukban élő időseket rendszeresen felkeressék mentálhigiénés szakemberek, önkéntesek vagy akár fiatalok. A beszélgetés, bevásárlás mellett ezek a személyek felmérjék az illető egészségügyi állapotát, és szükség esetén értesítsék az illetékeseket.

Második pontként a XIX. századi elvárásoknak megfelelő, kerítéssel körülvett, készségfejlesztő játékokkal és pihenőpavilonokkal felszerelt játszóterek kialakítását említette. Úgy véli, szülőnek lenni 24 órás munkakör, ezért fontosak azok az időszakok, amelyek mindkét fél feltöltődésére szolgálnak.

Középtávú elképzelései között szerepel a fiatal, szakképzett orvosok letelepítése. A megoldást abban látja, hogy az önkormányzat részt vesz a pályakezdő szakemberek számára rendezett állásbörzéken. Itt lehetőség nyílna egy általuk kínált, kecsegtető ajánlatcsomag megismertetésére. Abban bízik, hogy ezáltal elérhetik, a település válogathasson a felkészült orvosokból, akik akár hosszú távon is a nagyközséget választhatják lakóhelyükül.

Sajnálattal beszélt arról, hogy az elmúlt 20 év statisztikai adatai szerint a helyi önkormányzati választásoktól átlagosan a választópolgárok 40-45% marad távol.

– Én Békésszentandráson nem csak annak a 60%-nak szeretnék a független képviselője lenni, akik a választás napján elmennek szavazni, hanem a lakosság 100%-nak. Azt gondolom, hogy a maradék 40-45%-nak is hallatni kell a hangját, mivel nekik is vannak elképzeléseik, vágyaik. Az, hogy ők valamilyen oknál fogva nem teszik ezt, arra magyarázatot kell találni. Én azon dolgozom, hogy megtaláljam a választ – nyomatékosította.

Utalt egy korábbi élményére, amelyből megtanulta, azoknak az embereknek kell először segíteni, akik csendben vannak, mivel ők nem elég erősek, hogy szóljanak. Ígérte, a jövőben ő is eszerint fog cselekedni.

Fotó: Hegedűs Éva0

Nyolcvan százalékos megtakarítást várnak a kollégium energetikai korszerűsítésétől

Fotó: Babák Zoltán0

Öt csapat indult a meg sem hirdetett versenyen