in

Szent Mihály-napi tűz a Körösön

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

Immár hagyományosan a Vízi Színházi szezon zárásaként került sor szombaton a Vízi Színház színpadán a Békéscsabai Jókai Színház szervezésében a Szent Mihály-napi tűzgyújtásra.

A műsort Nagy Róbert állította össze, rendezte, ami bensőségessé változott mivel a művészek ültek, ezzel meghitté tették az előadást. Szerelmes dalok, versek, próza hangzott el váltakozva. Akik előadták: a sármos Nagy Róbert, a csodálatos hangú énekművész Galambos Hajnalka, a számomra mindig meglepetést nyújtó pontos, precíz Bíró Gyula, a vers, próza értő tolmácsolója Szojka Cinthia, a tehetséges fiatal színművésznő, a különlegesen szép hangú Csonka Dóra, a Jókai Színház Jolly Jokere, a sokoldalú Balázs Csongor, végül a káprázatosan szép hangú rendezőasszisztens, marketinges Németh Gabriella. Nagyon különleges dalokat, prózát válogatott Nagy Róbert, a művészek pedig kivétel nélkül csodálatosan adták elő, előadásuk felmelegítette a közönséget a hideg estén.

Az egyórás összeállítás után Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár, Seregi Zoltán a Jókai Színház igazgatója és Babák Mihály Szarvas Város polgármestere lépett a színpadra és hívták dr. Szabó Károlynét (Marcsit) a Teátrumi Társaság ügyvezetőjét is. Hiányzott a színpadról dr. Dósa Zsuzsa a Cervinus Teátrum művészeti igazgatója, aki jelen volt a rendezvényen. Azért, mert a Vízi Színház a Cervinus Teátrum kezelésében van, és a színház nagyon sikeres tizennégy napot tudhat magáénak, és azért is, mert az év folyamán sokszor elhangzott – szombat este is – az a hármas összefogás, ami jellemzi a színházat – Magyar Teátrumi Társaság, Jókai Színház és a Cervinus Teátrum.

Fekete Péter elmondta bármerre jár országhatáron belül, vagy azon kívül, mindig büszkén mesél Szarvasról, a színházról, arról az összefogásról, amely jelen van a Vízi Színház életében. Arról, hogy Szarvas város polgármestere szereti és támogatja a színházat, a szarvasiak pedig szeretik a színházat. Seregi Zoltán és Szabó Károlyné elárulták, hogy már gondolkoznak, készítik elő a tizedik évad programját. Mindannyian hangsúlyozták, hogy ez a kilenc év a közönség szeretete nélkül nem működött volna. Városunk polgármestere ajándékként egy gyakorló céltáblát – az előző évben egy íjat –, valamint egy örökös pótszéket kapott, a magyarázat az, hogy sok esetben a lépcsőn ülve nézi végig az előadást. Fekete Péter úgy fogalmazott a legtöbbet színházba járó polgármester Babák Mihály.

Az első tüzes nyíllövésre Babák Mihályt kérték fel, de ő átadta a lehetőséget Fekete Péter kultúráért felelős államtitkárnak. A második tüzes nyilat Babák Mihály, a harmadikat Seregi Zoltán lőtte ki, egyiküknek sem sikerült meggyújtani a Körös közepére épített hatalmas máglyát. Ezek után átadták a terepet a szakértő hagyományőrzőknek, akik ezúttal a szarvasi polgármester vezényszavaira lőttek. A tűz gyújtása nekik is csak a harmadik kísérletre sikerült.

Ezzel a Vízi Színház kilencedik évada bezárta kapuit, 2020-ban a tizedik évad következik a Körös fölépített, amfiteátrum életében.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Csanádi László (Fotó: Hegedűs Éva)0

Tízpontos csomagot ajánl a választópolgárok figyelmébe a NACSE

Fotó: Hegedűs Éva0

Halőröknek tartottak versenyt és szakmai továbbképzést Szarvason