Menu
in ,

Egyetlen élet során történhet két csoda?

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

A 2019/2020-as évad első felolvasószínháza robbant a Cervinus Teátrum Kamaratermében. Neil Simon Ölelj át! című vígjátékát olvasta fel a színház négy szenzációsan jó színművésze Ungvári Tamás fordításában, Dósa Zsuzsa rendezésében.

A téma egyszerű: George (Timkó János) író, aki kémregényeket ír álnéven, mert a két komoly művét nem veszik meg, de meg kell élni valamiből. Nemrég halt meg a felesége, amit még nem akar tudomásul venni. Nagyon jó házasság volt az övék. A darab a hazaérkezésekor kezdődik. Európát utazta be, ahol feleségével jártak valamikor, de az emlékek csak növelték depresszióját. Testvére, Leo (Varga Viktor), próbálja pátyolgatni – nem sok sikerrel. Egy elvált asszonyt ajánl számára, akinek felírta a nevét és a telefonszámát, de George hallani sem akar más nőről.

Egy másik lakásban Jennie (Szemerédi Bernadett) a színésznő, válása után nem tud talpra állni, barátnője Faye (Dósa Zsuzsa) próbálja az élet szebb dolgai felé terelni – ő sem sok sikerrel. Faye, aki szintén színésznő egy özvegyemberre hívja fel Jennie figyelmét, akiről azonban Jennie hallani sem akar.

George, véletlenül hívja fel Jennie-t, összekever két telefonszámot, mindkettőt Leo írta fel, az egyik egy idős hölgy száma, és készülő könyve miatt kell beszélnie vele. De elkezdődik valami játék kettőjük között, ami három rövid beszélgetés gyors egymásutánban. A második rögtön az első után a „magyarázkodó hívás”, a harmadik az „udvarlóhívás”, amikor megbeszélnek egy találkozót. Vagyis tíz-tizenöt percen belül megejtik a találkozást. George tudja, hogy Leo nem adja fel, ezért ötperces randit ajánl Jennie-nek. De a találkozáskor valami elkezdődik a két lelkileg sérült ember között. Ám a másik szálon Leo és Faye között is alakul valami, pedig mindketten kapcsolatban élnek…

Egy férfi, aki nem tud szabadulni felesége emlékétől, (Barbara és Geogre történetét Leo mondja el Jennie-nek az esküvő előtt, nagyon megható, emberi történet), és egy nő, aki nem tudja kiheverni rossz házasságát, egymásba szeret pillanatok alatt, de a férfi küzd felesége emlékével. Jennie türelmes lenne „Ha kincsre bukkanok, ahhoz ragaszkodom.” – mondja, de George sietteti a házasságot. George mond ki egy nagyon szép mondatot: „Attól félek, hogy egyetlen élet során két csoda nem történhet meg.” E mondat az, ami kezdeti kapcsolatukra tudat alatt, de hatással lesz.

Nem mesélem tovább, ez még messze nem a darab vége, hátha színpadra viszik, amit nagyon remélek, mert nagyon jó „előadást” láttunk. Nagyon jó a téma, kellően humoros, szívet szorító, érzelmekre ható vígjáték, pici drámával. Maga a mű fantasztikusan jól megírt, ami jellemző Neil Simonra. Mind a négy színész számára igazi játéklehetőséget ad, amit ki is használtak mind a négyen, mert ismét zseniálisan oldották meg a feladatot, lubickoltak szerepükben. Igazi csapatmunka is volt, amit nagyon jó volt látni, a jelenetekben segítették egymást, nagyon figyeltek egymásra, a háttérben ülők, olyan szeretettel követték az előadást, érződött, hogy számukra is kedves a történet nem akarták elveszíteni a „fonalat”, szerették játszani, figyeltek társaikra, mosoly ült arcukon, ez nagyon jó érzés, nekem nézőnek is. Timkó János, Szemerédi Bernadett, Dósa Zsuzsa és Varga Viktor brillírozott szerepében. Valódi érzelmi átalakuláson mentek keresztül, éreztem a fájdalmat, a keserűséget, átéltem a veszekedés lelki fájdalmát, a boldogságot. Megértettem Geoge félelmét, Jennie könnyeit, Faye lelki hezitálását, Leo érzékeny lelkét.

Varga Viktor nem játszik színpadon, csak néha felolvasóesteken vesz részt, ami nagyon nagy kár, mert zseniális színész ő is, akárcsak Dósa Zsuzsa, Szemerédi Bernadett és Timkó János. Ha színpadra viszik, remélem, ezzel a négyessel történik, hiszen mind a négy szerep nagyon jól megírt, rengeteg szeretet, emberi érzés van a darabban és mindannyian rendkívül jók voltak szerepükben. A teltházas közönség is nagyon szerette az előadást.

A legközelebbi felolvasószínház október 27-én lesz.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Exit mobile version