Menu
in

Népmeséken túl, országos könyvtári napokon innen

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

A Mackóvár Gyermekkönyvtár ünnepi családi délelőttel készült a magyar népmese napján. Benedek Elek népmesegyűjtő és meseíróra emlékeztünk, aki 160 évvel ezelőtt született Kisbaconban, pontosan 1859. szeptember 30-án. 2005 óta ünnepeljük ezen a napon a magyar népmeséket, amikor minden népmesét szerető gyerek és felnőtt megkülönböztetett tisztelettel fordul mind a magyar, mind más népek meséi felé.

Örömmel láttuk, hogy sokan tartottak velünk ezen a délelőttön. Hallgathattunk mesét Horváth Marianntól, a Tessedik Sámuel Múzeum munkatársától, majd Kocsis Csaba énekmondó varázsolt fergeteges hangulatot a táncos kedvű közönség körében zenés gyermekműsorával. A könyvtárosok, Harencsárné Liska Mária, Kovács Tímea és Kovácsné Timár Ildikó Őszi mese címmel bábelőadással kedveskedtek a gyerekeknek, akik kipróbálhatták maguk is a bábozást. Kiss-Mótyán Gabriella saját készítésű bábja is bemutatkozott az előadáson. Előkerült a papírszínház és egy régi kort idéző diavetítő is kis vendégeink örömére. Legnagyobb sikere Kisné Szalai Edina színes avarban bujkáló sünijének volt, amit mindenki elkészíthetett. Ebből az alkalomból a rendezvény támogatója, a Szarvasi Bibliothéka Alapítvány A szarvasi Városi Könyvtár szolgáltatásainak támogatása című pályázata segítségével 50000 Ft értékű könyvcsomaggal ajándékozta meg a szarvasi gyermekkönyvtárat.

Ma kezdődik az országos könyvtári napok egészhetes sorozata, amire a Városi Könyvtár várja az érdeklődőket.

Baginé Tóth Erika

Exit mobile version