in ,

Tökleves?

0

Kellemes családi délutánt avagy egy kisebb fajta tökfesztivált tudhat magáénak a Szlovák Óvoda kollektívája, akik szeptember 27-én péntek délután, a ragyogó őszi napsütésben arra invitálták  az óvodásokat, tesóikat, a szülőket, kerikéket és a fáradhatatlan nagyikat, hogy éljék ki alkotóvágyaikat és a családi köteléket erősítve, hasznos időt együtt töltve tököt faragjanak. Idén is narancsszínben fürdött az óvoda barátságos udvara, ahol a kerekded tök terméseken kívül a rendezvény résztvevői is vidám sárga, zöld és narancs tökszínekbe öltöztek. Nádor Judit óvodavezető köszöntötte az igen népszerű tökfaragó program résztvevőit, majd Czibulya Zsuzsanna a Chován Kálmán Művészeti Alapiskola pedagógusa a klasszikus zenei tanszakok művelőit és felkészítő tanáraikat mutatta be a bölcsődéskorútól a nyugdíjaskorúig jelen lévő érdeklődőknek. A zene világnapja alkalmából is szólt a kis koncertjük a tujákkal körülvett, napsütésben fürdő udvaron. Így megszólalt Bartus Bátor zongorajátéka Iváncsó Viola felkészítésében. Hallhattuk Szemennyei Kevint nagybőgőzni, akit Körösparti Ágnes instruált. Zenélt még Bugán Bori gitáros lányka is, ő Molnár János tanítványa. Hegedűn játszottak Sebjan-Farkas Bianka és Misúr Marcell őket Czibulya Zsuzsanna hegedűtanár készítette elő a bemutatkozásra. Iváncsó József az öttagú, vidám dallamokkal szórakoztató harmonika együttesét mutatta be, akik Folytán Fanni, Somogyi Máté, Tóth Bence, Ruzsinszki Balázs és Juhász Krisztián voltak. A környezeti nevelés részeként, az iskola gyakorlókertjében bio növényként megtermett, a gondos kis kezek munkájától kétszer olyan édesre érett „tekvicákból” kóstoló is akadt az udvaron a zeneszó mellé bőven.  Az iskola kemencéjében egész nap ropogott a tűz, Házi Jani bácsi a tepsiket forgatta és a sütést irányította. Míg a tanárok és a nagyobb gyerekek a tökök előkészítésében, a tisztításban és a magvalásban segítettek. A tanulók órák közben csodájára jártak a jó illatok forrásának, egyesek a kemence mellett énekeltek, mások csak érdeklődtek.  Így fordult elő az, hogy TÖKNAPON  a szlovák iskola apraja-nagyja a maguk által termesztett tököt majszolgatta. A legkisebbek szülei kreativitásuk legjavát nyújtva készítették el erre a rendezvényre a tökös álom ételeiket, teret adva az ínycsiklandó édességek és torták mellett a reform ételeknek és a salátáknak is. A sült tökből készült pite, lepény, borzas, maffin, stangli, torta, rétes, golyó, bögrés, kuglóf, saláta és majd harminc féle földi jó, amit az óvó és dajka nénik szolgáltak fel az asztaloknál alkotó tökvájóknak. Faragás, szobrászkodás közben jól elkülönültek az alkotói stílusok, ahol megmutatkozott, hogy ki a macskarajongó, hogy ki a Pókember és Batman párti, ki szereti a villogó fogakat, vagy a fültől-fülig érő mosolyokat.

A szeptember végi hagyományőrző családi nap 16. alkalommal szerzett örömet a résztvevőinek. Felelevenedtek a mezőgazdasági élet, a Szent Mihály napján kezdődő kukoricatörés és betakarítás szokásai, amikor a sorok közé vetett, óriásira cseperedett paraszttököket is feldobálták a kocsikra. Fosztáskor a sötétedés ellen és egymás megtréfálására készültek a töklámpások, hogy hamarabb készen legyen a munka. A szlovák óvodában sötétedésig tartott a jókedvű munka, szerencsére a töklevest senki sem hiányolta.

Kmotricza Margit

Az M44 kunszentmártoni hídja (Fotó: Babák Zoltán)0

Road44 – az út, ami összeköt

Fotó: Babák Zoltán0

Gólzáporos bemutatkozás