in ,

Nincs nagyobb öröm

0

– Valaha Önök kísérték kézenfogva gyermekeiket óvodába, iskolába, most pedig gyermekeik kísérik Önöket, hogy átvegyék a pedagógusként leélt 50, 60, 65 és 70 esztendő lenyomatát, a hajdani kibocsátó intézmény jogutódjának díszdiplomáját – mondta dr. Lipcsei Imre, a Gál Ferenc Főiskola Pedagógiai Karának dékánja a szeptember 21-iki ünnepségen a szarvasi Ótemplomban. Ezzel a nagyívű képpel köszöntötte az ünnepelteket, mellettük a hozzátartozókat, a főiskola megjelent munkatársait és a meghívott vendégeket: dr. Kiss Imre plébánost, Tolnai Pétert a megyei önkormányzat alelnökét, Hodálik Pált Szarvas alpolgármesterét, Horváthné dr. Kepenyes Edit hivatali osztályvezetőt és Bíró gyulát a Gyakorlóintézmény igazgatóját. A dékán ünnepi beszéde előtt ovisok, utána pedig egy iskolás szavalt, még inkább megteremtve az alkalom ünnepi áhítatát. Lipcsei Imre felidézte a pedagóguspálya gyönyörűségét, nem hallgatva el a buktatókat sem, végkövetkeztetésként azt vonva le, hogy engedni kell, hogy lehetőleg minden gyereknek boldog gyerekkora legyen. Végezetül – a pedagóguspálya elismeréseként – Móricz Zsigmond szavait idézte, amit a Nyugat nemzedékének klasszikusa Nyilas Misi szájába ad a Légy jó mindhalálig c. regényben: „Én azt hiszem, annál nincs nagyobb öröm, mint valakit megtanítani valamire, amit nem tud, és nagyobb jótétemény sem.” Köszöntötte az ünnepelteket Tolnai Péter, Hodálik Pál és Kiss Imre is, aki egy ír áldással fejezte be mondandóját:

Az Úr legyen előtted,
hogy a jó utat mutassa neked.
Az Úr legyen melletted,
hogy téged karjába zárjon és megvédjen.
Az Úr legyen mögötted,
hogy megvédjen a Gonosz cselvetésétől.
Az Úr legyen alattad,
hogy felfogjon, ha leesel.
Az Úr legyen tebenned,
hogy megvigasztaljon, ha szomorú vagy.
Az Úr legyen körülötted,
hogy megvédjen, ha mások rád rontanak
Az Úr legyen fölötted,
hogy megáldjon téged.
Így áldjon meg téged a jóságos Isten,
ma, holnap és minden időben.
Ámen.

A köszöntések és jókívánságok elhangzása után 49 díszdiplomát adott át a dékán, 18-an arany, 9-en gyémánt, 17-en vas és 5-en rubin oklevelet kaptak.

Díszdiplomások

Arany – 50 év
Andrási Sándorné
Baranyi Andrásné
Hollóczki Erzsébet
Horváth Andrásné
Hunyadi Györgyné
Jász Zoltánné
Juhász Istvánné
Király Istvánné
Dr. Kiszely Edit
Komlósi Jánosné
Mátyás Sándorné
Molnár Endréné
Pásztor Józsefné
Peres Judit Mária
Remeczki Imre Andrásné
Selmeczi László Józsefné
Vahl Richárdné
Várayné Goróczi Éva

Gyémánt – 60 év
Bodzsár Mihály Andrásné
Dankó Pálné
Garamvölgyi Istvánné
Dr. Kovács Ivánné
Kovács Mártonné
Krisztmann Éva
Mazán Mártonné
Szakmár Jánosné
Varga Miklósné

Vas – 65 év
Alt Jánosné
Boros Miklósné
Csernus Istvánné
Csiszár Zoltánné
Gál Gyuláné
Garamvölgyi Istvánné
Jámbor Ernőné
Kerezsi Sándorné
Kiss Józsefné
Kutyik Istvánné
Ladányi Istvánné
Dr. Magyar Józsefné
Szántó Lajosné
Szmola Imréné
Tassy Jánosné
Ujvári Lászlóné
Wagner Józsefné

Rubin – 70 év
Kovácsné Seprenyi Anna
Mészáros Józsefné
Romhányi Henrikné
Uhrin Györgyné
Zsámboki Bertalanné

Fotó: Babák Zoltán0

Gólzáporos bemutatkozás

Dr. Dobos Ágoston és Hévizi Róbert (Fotó: Rácz István)0

Békésszentandrás 300