in ,

Az érzelmekre hatott a művészeti iskola új kezdeményezése

Fotó: Hegedűs Éva0
Fotó: Hegedűs Éva

Bár a Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola a zene világnapjáról sohasem feledkezik meg, ezúttal jelképes ajándékát új köntösbe bújtatta. Az érzékszervek kapcsolódtak össze az intézmény legutóbbi koncertjén. A zene mellett a szervezők a vizualitásnak is teret engedtek, mégpedig oly módon, hogy az egyes produkciók hangulatához igazítva képeket vetítettek. A kakaókoncerteket és a Szabados-Tóth család hagyományos estjeit követően október 1-én „Az ember zenéje” elnevezéssel csalogatták a Fő téri Általános Iskola dísztermébe a meghívott felső tagozatos vendégeket.

Szabados-Tóthné Kozák Ilona, a rendezvény egyik főszervezője a program hátteréről szólva elmondta, az Élet-Érzés-Élmény hármasegység köré csoportosították a kiválasztott darabokat, bízva abban, hogy a hallgatóságot is megérinti a muzsika varázsa. Reményeik szerint az általuk összeválogatott képek képzettársításokat indítottak el a hallgatóságban, ill. felültették őket egy negyven percen át száguldó érzelmi hullámvasútra.

Rámutatott, mint ahogyan az előző korokban is jelen volt a kortárs, modernnek számító zene, ezt napjainkban sem szabad mellőzni. Eszerint a repertoire-ben megjelent Schubert, Kodály és Bartók mellett a szenvedélyes tangó műfaja is, sőt, egy Metallica feldolgozással még szélesebbre tárták a zenei palettát.

A művészeti iskola pedagógusa egyben a koncert moderátora is volt. A műsorszámok között érdekes zenetörténeti és életrajzi adalékokkal fűszerezte a koncertélményt, és igyekezett szóra bírni az életkori sajátosságai miatt nehezen megnyíló korosztályt.

– A koncert elején feltettem a kérdést, hogy vajon mitől igazi a zene, és a végén a gyerekekkel közösen meg is válaszoltuk. Úgy vélem, hogy senki nem szereti, ha becsapják, senki szereti, ha hazudnak neki vagy igazságtalanság éri. A zene az a művészeti ág, ami mindig igazat mond, és soha nem csalódunk benne – árulta el saját véleményét, mindamellett, hogy a résztvevőket a témával kapcsolatosan alkotásra, írásra buzdította.

Körösparti Ágnes, az intézmény igazgatónője úgy látja, bár a zene körülvesz bennünket a mindennapokban, nem mindig tulajdonítunk neki jelentőséget.

– Azt a korosztályt szerettük volna megszólítani, akik keresik a helyüket a világban, és a zenei ízlésük is formálható még. Ezen a koncerten ugyanis olyan műfajok is megjelentek, amelyek már kívül esnek a figyelmükön, de még hatással lehet rájuk. Továbbá a kronológiai sorrendre is figyeltünk, utalva arra, hogy az egyes korok mindig az előzőkből táplálkoztak. Így egyfajta esszenciát kaptak a koncert résztvevői, Bachtól egészen napjainkig, a klasszikus zenétől a populárisig bezárólag  – árulta el a koncert mögött rejlő szándékot.

Nagy örömükre előzetesen akkora volt az érdeklődés az intézmények részéről, hogy biztosak benne, az idei esemény csak a kezdet volt. Terveik szerint jövőre három külön időpontban, minden iskolának helyet biztosítva ismétlik meg a zene világnapi koncertet.

Gajdos Attila (Fotó: Hegedűs Éva)0

Visszalépett a jobbikos polgármesterjelölt Babák Zoltán Antal javára

Fotó: Babák Zoltán0

Szezonzáró koncert az Arborétumban