in ,

Szezonzáró koncert az Arborétumban

Fotó: Babák Zoltán0
Fotó: Babák Zoltán

Szokás már a Szarvasi Arborétumban, hogy évente kétszer, anyák napján és szeptember utolsó vasárnapján koncertezik a Szarvasi Kamarazenekar.

– Így, október 6-hoz közeledve egy kicsit mindig meg szoktunk emlékezni az aradi vértanúkról – Vas István koncertmester vasárnap tartott őszi koncertjük előtt. A 170 éve kivégzett hősök emlékére egy magyaros blokkban egy palotás és egy kállai kettős átdolgozást játszottak.

A program nagyon változatos volt. Wass Albert verstől, és egy Schubert-szerenádtól kezdve, Mozarton, barokk és romantikus műveken át napjaink zenéin át a tangón keresztül a mediterrán ritmusokig is eljutottak. Az évszaknak megfelelően a Hulló falevelek című slágert is műsorra tűzték a zenekar átdolgozásában.

A zenekar összetétele mindig műsorfüggő, árulta el Vas István. Ezen a vasárnapon tizenhatan ültek le az Arborétum közönségét szórakoztatni. A műsor megkívánta azt, hogy digitális hangszereket, digitális zongorát, ütőhangszereket hozzanak ki, hogy egy kicsit színesítsék a kamarazenekari hangzást, tette hozzá.

Tetszett a cikkünk?

Fotó: Hegedűs Éva0

Az érzelmekre hatott a művészeti iskola új kezdeményezése

Dr. Pecsenye Erzsébet (Fotó: Hegedűs Éva)

Bemutatkozott dr. Pecsenye Erzsébet független képviselőjelölt