Menu
in , ,

Visszalépett a jobbikos polgármesterjelölt Babák Zoltán Antal javára

Gajdos Attila (Fotó: Hegedűs Éva)

Gajdos Attila (Fotó: Hegedűs Éva)

– Négy polgármesterjelölt semmiképp nem tudja leváltani a 72 éves Babák Mihályt, aki 21 éve vezeti a várost. Ezért született az az elhatározás, hogy visszalépek a korban és programban hozzám legközelebb álló jelölt, Babák Zoltán Antal javára – jelentette be Gajdos Attila, valakinek el kell kezdeni, tette hozzá. A jobbikos polgármesterjelölt október 4-i sajtótájékoztatóján elmondta, abban bízik, hogy ezzel a lépéssel megvalósul a céljuk, vagyis nyugdíjba küldik a jelenleg regnáló polgármestert.

Ezt követően egy Sütő Andrástól vett idézettel és egy Kosztolányi verssel köszöntötte az időseket, utalva az október 1-jei jeles napra. A témával kapcsolatban emlékeztetett, a tavalyi év végén javaslatot tett számukra egy tízezer Ft-os utalvány kifizetésére, de a város kormánypárti többsége ezt nem szavazta meg.

Elmondta, öt évvel ezelőtt negyven szavazat különbségen múlt a győzelme. Október 13-án ismét a 4. számú választókerületben méretteti meg magát, mivel jól ismeri ezt a környéket. Jelenleg azon dolgozik, hogy feltérképezze az ott élők problémáit, ezért végigjárja a házakat, ezt követően pedig megoldási javaslatokkal fog előállni.

Az egyik legnagyobb gondot tudomása szerint a Szentesi út és az Orosházi út által határolt területen a belvíz jelenti. Öt évvel ezelőtt és idén is voltak olyan időszakok, amikor az időjárási körülmények megnehezítették az itt élők mindennapjait. A végleges megoldást a belvízrendszer újraszabályozása jelentené, különösen azért, mert egyre gyakrabban kell számolni hirtelen lezúduló, nagyobb mennyiségű csapadékkal. Emellett bizonyos helyeken az átereszek cseréje is szükséges, illetve a havária helyzetek elkerülése érdekében egyeztetni kell az illetékesekkel. Közbenjárna továbbá a mély árkok betemetésében is, ami megkönnyítené a közterületek karbantartását.

Úgy látja, az utak, járdák helyzete ezen a területen is komoly kívánnivalót hagy maga után. Az elmúlt ciklusban a Kazinczy és a Vágóhíd utcában történt járdafelújítás, de a fejlesztések a belső területekre nem jutottak el. Véleménye szerint a kérdést komplexen kell kezelni, és anyagi lehetőségik függvényében lépéseket tenni.

Jó hír, hogy a Székely Mihály tér rekonstrukciója megvalósul, amelyre már a szükséges forrás is rendelkezésre áll. Emellett elképzelhetőnek tartja a Szentesi úti lakóparkban egy kisebb játszótér kialakítását és az Orosházi úton korábban működött élelmiszerbolt újbóli megnyitását.

Úgy véli, az M44-es forgalomba helyezése következében a Szentesi út forgalma jelentősen megnövekszik, ezért szükséges lesz ennek a résznek a felújítása és a forgalom szabályozása.

Problémaként említette, hogy a LED-lámpák nem váltották be a hozzá fűzött reményeket. Az itt élők félhomályban közlekednek sötétedés után, ezért ezt a kérdést rendezni kell. Javasolja továbbá a Szentesi út lakóparknál egy biciklitároló építését, valamint az önkormányzati tulajdonban lévő ingatlanok és a kerékpárutak állapotának rendezését.

Az elmúlt évek tapasztalata alapján úgy látja, hogy önerős útépítés „kifulladt” a városban. A következő lépcsőfokot véleménye szerint az jelentené, ha a megfelelő útalappal rendelkező utcáknál az önkormányzat finanszírozná a rá kerülő aszfaltréteget.

– Ahogyan eddig is, Önökért, Önökkel szeretnék dolgozni – zárta gondolatait abban a reményben, hogy a jövőben a képviselők rendelkeznének egy képviselői alappal is, amelyet mindenki a saját körzetére fordíthatna.

Végül a diakonissza jelmondatot idézte, mely szerint „Jutalmam, hogy tehetem.”

Exit mobile version