in ,

Őszi első a HC Szarvas

0

Az elmúlt hetek eredményei után egy könnyed mérkőzés várt a HC Szarvas kézilabdázóira, mivel a vendég Gyulai SE csapatát már az idén ősszel két alkalommal is magabiztosan győzték le, így joggal bízhattak az újabb hazai sikerben.

A könnyelmű kezdés eredménye néhány elkapkodott és elpuskázott helyzet volt, így némi meglepetésre a vendégek kezdték jobban a mérkőzést (1-2, 3-4), majd az ötödik perctől indult be a szarvasi gólgyártás és szinte egy perc leforgása alatt megfordult a mérkőzés állása (5-4, 6-4).  A folytatásban a hazaiak folyamatosan növelték előnyüket (10-6, 11-8, 16-9, 17-10) a félidő hajrájában viszont néhány szép akcióból felzárkóztak a vendégek így csak három gólos hazai előnnyel tértek pihenőre a csapatok (23-20).

A második játékrész már hagyományosan erős szarvasi rohamokkal kezdődött és néhány perc alatt jelentős előnyre tettek szert a hazaiak (25-20, 26-21, 29-21), így lényegében eldőlt a mérkőzés. A folytatásban pedig a csapatok a védekezésre alig koncentrálva csak a játékra és gólszerzésre összpontosítottak. A vége így nem túl színvonalas, de a hazai publikum számára szórakoztató mérkőzés volt, ami ismét gólesőt hozott (52-39). A szarvasi győzelem pedig azt jelentette, hogy a hátralévő két fordulótól függetlenül már biztos őszi elsőként zárja a szezont a HC Szarvas csapata.

HC Szarvas-Gyulai SE 52-39 (23-20)
Szarvas, 70 fő
Vezette: Bozó, Kovács
Büntetők: 3/2 ill. 3/1
Kiállítások. 6 perc ill. 4 perc

HC Szarvas: Sinka – Kónya 9, Nagy-Bobvos 7, Héjja 12, Valencsik 9, Nagy 8, Sztancsik 6.
Csere: Opavszki (kapus), Szeljak 1.
Edző: Tusjak János: Könnyed mérkőzés néha könnyelmű hibákkal, de nem lehet mindig a maximumom játszani.

Két alapemberünk nagyon hiányzott a védekezésből, viszont a gólgyártásból minden fiatalunk kivette a részét és mindenképpen megérdemli a gratulációt a csapat, hiszen az eddigi teljesítménye alapján már őszi bajnoknak mondható”.

A Gyula legjobb góllövői: Sárkány 14, Kiri 9, Tóth 9, Kiss 5.

HC posta

0

Történelmi birkózó bajnoki cím

Fotó: Hegedűs Éva0

Visszaköltözött a múzeumba a családi délután