Menu
in , ,

SLUK: 70 év 70 percben

Fotó: Babák Zoltán

Fotó: Babák Zoltán

Az idén 70 éves a Szlovák Állami Népi Együttes (SLUK), ami Horvátországba menet egy előadás erejéig megállt Szarvason. A 70 perces különleges táncprodukcióban az elmúlt 70 év koreográfiáiból került összeállításra egy válogatás. Különböző részleteit már Szlovákia szerte táncolták, az elmúlt héten Pozsonyban egy bővített változatát, de Magyarországon először városunkban adták elő ebben a formában, aminek összeállításánál elsősorban nem a modern táncszínházi előadásaikra, hanem inkább a folklórra, a hagyományos néptáncra összpontosítottak.

– A minisztérium a Cervinus Teátrumot szlovák színházként tartja számon, amihez nem csak a színházi produkciók tartoznak, hanem például a táncszínházi produkciók is – jelentette ki Csasztvan András, a Cervinus Teátrum vezetője, majd hozzátette, hogy nagy megtiszteltetés, hogy Szarvast, és a táncra mindig nyitott szarvasi közönséget választották jubileumi műsoruk bemutatására.

Stanislav Mariser, a Szlovák Állami Népi Együttes vezetője érdekes szituációnak nevezte szarvasi fellépésük körülményeit, mert mint mondta, külföldön vannak, még szlovákoknak játszanak. A kivételes eseményre a környékbeli szlovák településekről, Tótkomlósról, Békéscsabáról, Kétegyházáról, Kardosról, Csabacsűdről is érkeztek nézők, így pótszékes teltház fogadta a SLUK-ot, ami meg is lepte a vendégeket.

Exit mobile version