in ,

Jóembert keres(t)ünk, jóembereket találtunk…

0

Kedves Péter!

Köszönöm a tegnap esti szarvasi élményt, számomra ez volt az évnyitó-bár iskolámban néhány lelkes kollégával magam is szervezem…-, sőt a költészet napja is az idei naptárban.

Hálával gondolok Rátok!

Tisztelettel, szeretettel: Hovorkáné Hegedűs Hajnalka

A sorok 2016-ból valók, címzettje Tóth Péter Lóránt volt, aki augusztus végén a Víziszínpad vendégeként Hajvert Ákossal verset mondott, vagy inkább verseket fűzött egybe, vagy inkább elért a lelkünkig. Az enyémig biztosan…

Így ismerkedtünk meg, s így hozta el iskolánkba először József Attila verseit a Vasútállomás, majd az 1956-os eseményeket felelevenítő Forr a dal már című előadását, megtöltve tornatermet, templomot.

A következő „kunszenti” élmény a Dezső Dóra-Szűcs Miklós művész házaspár nevéhez kapcsolódik, akik két éve örvendeztettek meg bennünket Nagyhét – Virágvasárnaptól feltámadás hajnaláig című zenés irodalmi műsorukkal.

2019. december 12-én újra rendhagyó irodalomórára vártuk tanítványainkat, a 8. évfolyam diákjait.

 „…Az égre írj, ha minden összetört…” című  összeállítást Radnóti verseiből és írásaiból Dezső Dóra és Tóth Péter Lóránt versmondók tolmácsolták, felidézve a költő életének mozzanatait, s az utolsó fél év történéseit.

Az előadást követően a Radnóti-díjas Tóth Péter Lóránt mesélt a Radnóti Miklós és munkaszolgálatos társai útját végigjáró zarándoklatáról.

Remélem, az adventi irodalmi naptár meglepetése szép pillanatokat hozott mindannyiunknak, többek, jobbak lettünk!

Kedves Dóra, Péter!

Hálával gondolunk Rátok!

Tisztelettel, szeretettel, barátsággal: Hovorkáné Hegedűs Hajnalka

Fotó: Babák Zoltán0

A hétvégén zajlott a Fakupa második fordulója

Nyári Krisztina és Blastyákné Fekécs Szilvia0

Alföldi lányok is elbírnak a hegyekkel