in ,

A Chován karácsonyi hangversenye mindenkié

Fotó: Hegedűs Éva0
Fotó: Hegedűs Éva

Együtt ünnepelt a négy tanszak december 19-én, a Chován Kálmán Alapfokú Művészeti Iskola karácsonyi hangversenyén. Körösparti Ágnes igazgatónő köszöntőjében elmondta, az esemény valamelyest rendhagyónak számít, mert a korábbiakhoz képest nem csak a zeneművészeti tanszak növendékei mutatkozhatnak be, hanem valamennyi tanszak felvonul. A néptáncosok például egy tyukodi koreográfiával kápráztatták el a közönséget, Illés Petra drámaszakos hallgató pedig egy Juhász Gyula verssel kedveskedett a megjelenteknek. A képzőművészeti tanszak pedagógusai a szomszédos teremben várták a legkisebbeket, akikkel mutatós karácsonyi dekorációt készítettek, ill. kívánság szerint téli motívumokból összeállított arcfestést is varázsoltak az arcokra.

– Mindig nagy várakozással készülünk erre az alkalomra. Azt lehet mondani, hogy az iskola egyik legnagyobb és legreprezentatívabb hangversenye a karácsonyi, ami az ünnep jellegéből adódik. Változatos műsorral készülünk minden évben, és arra törekszünk, hogy a lehető legtöbb gyermek részt vehessen rajta. Emiatt főként kamaraprodukciókat hallhat a közönség, ami pl. a zongoristáknál azt jelenti, hogy ketten, illetve ma este hárman is a hangszer mellé ülnek. Lesznek énekes műsorszámok is, összességében pedig túlnyomórészt ünnepi dallamok csendülnek fel – árulta el a kezdés előtt néhány perccel Szabados-Tóthné Kozák Ilona szolfézstanár, egyben az est műsorvezetője.

A pedagógus elmondta, a művészeti iskolában az ünnepvárás hangulata végigvonul a hónapon. A gyerekek nagyon sok karácsonyi dalt tanulnak, szolfézsórákon pedig a klasszikus énekek mellett kevésbé ismert szerzemények megismerésére is lehetőség nyílik. Arra is odafigyelnek, hogy a növendékek tarsolyában mindig legyen egy-egy karácsonyi sláger, amellyel otthon a családot és az érkező rokonokat, barátokat is meg tudják lepni.

Nagyon fontosnak tartja, hogy a mai fiatalok is találkozzanak a hagyományos karácsonyi énekekkel, mindazonáltal mindig kitekintenek a nemzetközi palettára is. A hangversenyen felcsendült többek között egy argentin ünnepi dal, Bing Chrosby amerikai énekes slágere, egy angol karácsonyi dal, egy karácsonyi mesezene és Andrew Lloyd Webber: Jézus Krisztus szupersztár című musicaljének egyik betétdala is.

Örömmel tapasztalja, hogy a karácsonyi dalok színtere nem kizárólag a művészeti iskola, hanem az itt tanultakat a diákok hazaviszik, és az ünnep napjaiban is előszeretettel veszik elő.

– A közönségnek advent időszakában sokkal nagyobb a zene iránti igénye, mint az év bármely más szakában. A karácsonyi daloknak, zeneműveknek mindig nagy vonzerejük van, éppen ezért ezek a koncertek is mindig teltházasak. Még azok a felnőttek is, akiknek már nem jár hozzánk a gyermekük, vagy talán nem is volt soha növendékünk, megkeresnek bennünket, és érdeklődnek a hangverseny időpontja iránt. Ez a hangverseny valóban mindenkié – vélekedett az intézmény vezetője.

Az est végén a közönség is részese lehetett a „nagy családnak”, mivel közösen énekelték el az ünnep első szánú kedvencét, a Kiskarácsony, nagykarácsonyt.

Fotó: Babák Zoltán0

Szentandráson már ég a negyedik gyertya

Molnár József (Fotó: Hegedűs Éva)0

Molnár József: Értékeljük karácsonyt olyan múló pillanatként, amely később örömteli emlékké válik