in

Gyöngyfűző workshoppal kezdődött az év Szarvason

Fotó: Hegedűs Éva0
Fotó: Hegedűs Éva

Kihasználva a hosszabbra nyúlt téli szünetet és a hideg napokat, kreatív időtöltésre invitálta a lányokat Kugyeláné Décsei Mónika. Az alkotó az újév első napjaira időzítette rövidített kurzusát, s a korosztályi sajátosságokat is figyelembe véve egy-egy délutánt szánt a vidám elfoglaltságra.

– Már a második gyöngyfűző tábort bonyolítottam le múlt nyáron, és azt vettem észre, hogy azok a gyerekek, akiket sikerült megfertőzni ezzel a technikával, szívesen előveszik az őszi és a téli szünetben is a gyöngyös készletüket. Már korábban is felmerült a szülők, gyerekek részéről az ötlet, hogy legyen ismét egy olyan együttlét, amikor én az ötleteket adom, a gyerekek pedig újra együtt fűzhetnek – adott magyarázatot Kugyeláné Décsei Mónika a korai időpontra.

A 7-14 éves fiatalok két kisebb szekcióra osztva vették kezükbe a színes alapanyagokat. Az egyik asztalnál gyöngyállatok készültek, míg tőlük jobbra gyöngyékszerek, mécsesek formálódtak. Egy délután leforgása alatt általában egy kisebb munka készült el, mivel a fűzés nem csak a türelmet tette próbára, hanem rendkívül időigényes is volt.

A workshop vezetője megnyugtatta a fiús anyukákat is. Mint mondta, nem kell megijedni, ha gyermekük gyöngyfűzésre adja a fejét, hiszen a kézműveskedés nagyon sok területet fejleszt. Hatással van a kombinatorikai készségre, a finommotorikára és a kreativitásra is, a tanultakat pedig később az iskolában is jól tudják majd hasznosítani.

– Én egy rókát kezdtem el csinálni tegnap, és eléggé elhaladtam vele. Már csak a két lába hiányzott, amit épp most fejezek be. Igaz, hogy a valóságban nem vagyok túl jóban a rókával, de gyöngyállatként nagyon tetszik – árulta el az ötödik osztályos Nóri, aki csak egy szusszanásnyi pihenőt tartott munka közben.

Volt, akinek a feltöltődést a szomszédos asztalra készített tea, kakaó jelentette, míg mások a Cervinus Teátrummal szemközt lévő játszótéren szívtak friss levegőt. Emellett a lányos csevej sem maradhatott el, a nagy beszélgetések mindkét napot végigkísérték.

– Sportolni sem kell mindenkinek versenysport szintjén, hanem az lenne jó, ha többféle sportot kipróbálnánk, és a mozgás beépülne az életünkbe. Az alkotófolyamat vagy a hobbi is ilyen. Kell, hogy legyen mindenkinek egy hobbija. Lehet ez az olvasás, gyöngyfűzés vagy éppen a konditerem, ami segít kikapcsolni bennünket a mindennapi mókuskerékből, feltölt és pihentet – világított rá a workshop vezetője a gyöngyfűzésben rejlő lehetőségekre.

Ígérte, az év további részében is tartogat majd meglepetéseket, amelyekben gondol a fiúkra és a felnőtt korosztályra is. A részleteket hamarosan új honlapján is közzéteszi.

Fotó: Hegedűs Éva

Új tulajdonban a Rádió Szarvas

Fotó: Babák Zoltán0

Befejeződött az alapszakasz a városi teremfoci-bajnokságban