Connect with us

Oktatás

Hetvenéves jubileumot ünnepelt a Szlovák Általános Iskola

Fotó: Hegedűs Éva
Fotó: Hegedűs Éva

Kereken 70 éve, 1949 szeptemberében kezdte meg működését a Szlovák Általános Iskola. A tekintélyes kort a jubileumhoz kapcsolódó ünnepségen egy fa szimbolizálta, melynek gyökere a múltra, törzse a szilárd alapokat jelentő mindenkori vezetésre, ott dolgozókra, ágai pedig a nevelőmunka eredményeire utaltak. A jeles évfordulóra január 24-én emlékeztek az iskola aulájában.

– Az iskola épülete, falai kevés lenne tartalom nélkül. Ahhoz, hogy idáig eljuthassunk, nagyon kitartó pedagógusközösség és vezetők kellettek. Egymás után két meghatározó igazgató állt az intézmény élén. 1960-93 között Folytán János vezette az iskolát, akinek az volt a célja, hogy a tantestület megerősödjön. Az utánpótlást a saját tanítványaiból nevelte ki, akik sokkal közelebb érezték magukhoz az intézmény múltját, hangulatát, elvárásait. Őt Medvegy Pálné követte, aki 23 éven keresztül dolgozott az iskolában – hangsúlyozta köszöntőjében Nyemcsok Mátyásné igazgatónő.

Kitért arra is, hogy az egyik legnagyobb kihívást ma az jelenti, hogy az általános iskolai évek alatt a tanulóknak korszerű, naprakész ismeretekkel adjanak át, miközben az ismeretanyag az elmúlt évtizedek alatt lényegesen megnövekedett. Ezzel együtt azt is látják, hogy a gyermekek pszichológiai fejlődése és értelmi kapacitása ugyanakkor nem követte a technika fejlődésének intenzitását. Ezért is döntöttek a játékosabb módszertani elemek bevezetése mellett, amire egy Széchenyi 2020 pályázat adott teret. Ennek részeként megvalósult a tantestület továbbképzése, a projektoktatás felmenő rendszerű bevezetése és két szabadulószoba kialakítása. Az újításaiat a térségi és a partneriskola tanulóival is megismertették.

– Nagyon jól fogadták a gyerekek ezeket a játékokat, szívesen mennek a szabadulószobába. Gyakran ők kérdezik, hogy mikor mehetnek újra. A feladatsorok is nagyon változatosak. Különböző korosztályokhoz igazítottuk őket, s van köztük matematika, irodalom, történelem, fizika és nyelvi feladványok is. Arra kellett figyelni, hogy a két szobában párhuzamosan ugyanazt a játékot tudják a tanulók játszani, és – foglalta össze Valachné Raskó Márta pedagógus a legnagyobb érdeklődésre számot tartó fejlesztés, a szabadulószoba tapasztalatait.

Hollerné Racskó Erzsébet, az Országos Szlovák Önkormányzat elnöke arról beszélt, hogy az intézményt leginkább a hagyományokkal, a modernséggel és az elkötelezettséggel azonosítja. Úgy véli, hogy a 15 évvel ezelőtti átvétel az önkormányzat részéről egy bátor döntés volt, amelyet követően elkezdték kiépíteni intézményrendszerüket. Azóta már országosan összesen öt ilyen intézményt működtetnek. Meggyőződése, hogy csak akkor lehetnek sikeresek, ha tudnak alkalmazkodni a megváltozott körülményekhez. Végül köszönetet mondott az egykori és jelenlegi pedagógusoknak, akik sokat tettek, tesznek azért, hogy az iskolát elismerés övezze.

Babák Mihály polgármester a múlt, jelen és jövő szoros összekapcsolódását emelte ki. Büszkeséggel említette, hogy az országban elsőként Szarvason kezdeményezték egy szlovák fenntartású iskola létrejöttét, s ez a progresszió az intézményt mindvégig jellemezte. Ajándékul Földesi Zoltán korábbi tanácsnokkal közösen egy település címerével díszített zászlót nyújtottak át Nyemcsok Mátyáné igazgatónőnek.

Frankó Anna, a Szarvasi Szlovák Önkormányzat elnöke gondolataiban személyes vizekre evezett. Mint elhangzott, a 70 évből 40 az intézményhez fűzi, ami élete kétharmadát teszi ki. Jókívánságként megfogalmazta, a falak között még sokáig zengjen gyerekzsivaj, az épület pedig ne csak a múlt és a jelen értékeit tartalmazza, hanem a reményteljes jövőt is magában hordozza.

Az évforduló alkalmából megjelent az iskola évkönyve is, amely az elmúlt 70 év visszaemlékezéseit tartalmazza egykori diákok, kollégák tollából. Ezekből olvastak ízelítőt a diákok, amelyet követően a citerások műsora következett. A repertoárból nem hiányozhatott az ének, a hangszeres produkció, a társastánc és a dráma szakkörösök produkciója sem, zárásként pedig az intézményben dolgozó szülők, nagyszülők családtagjai helyezték el fotóikat egy közös faliújságon.

A nap folytatásaként a részvevők betekintést nyerhettek az iskola életébe, és megismerkedhettek az „Informális és formális tanulási lehetőségek kialakítása a közoktatási intézményekben”  című pályázat nyújtotta módszertani lehetőségekkel is.

Népszerű

Dósa Zsuzsa a Sógornők sajtónyilvános olvasópróbáján (Fotó: Babák Zoltán) Dósa Zsuzsa a Sógornők sajtónyilvános olvasópróbáján (Fotó: Babák Zoltán)

Alkalmazkodunk a helyzethez

Internew

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Egy hullámvölgy döntötte el a mérkőzést

Sport

Fotó: Gallicoop Instagram Fotó: Gallicoop Instagram

Pulykamell francia sóskamártással

Ajánlatunk hétvégére

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Zárt kapuk mögött kezdődött az őszi szezon

Sport

A rovatot támogatja:

Hirdetés

Archívum

2020. január
h k s c p s v
« dec   feb »
 12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
2728293031  

Kategóriák

Friss

Connect