Menu
in ,

Indiában jártunk!

Ruzsányi Anna (Fotó: Babák Zoltán)

Ruzsányi Anna (Fotó: Babák Zoltán)

Nem tudom, melyik volt a hatásosabb reklám: a tavalyi kubai „kirándulás” élnénybeszámolójának emléke, vagy az idei szóbeli és írásbeli meghívók, de a lényeg: február 28-án megtelt a Városi Könyvtár olvasóterme az érdeklődőkkel. Ruzsányi Anna hívta meg a szarvasiakat úti beszámolójára. Tavaly, amikor beszámolt a kubai „kirándulásukról”, bizonyította, hogy felkészült, jó előadó.

Diavetítéssel kísért előadásával most is lekötötte hallgatói figyelmét. Sorra jelentek meg India szebbnél szebb, számunkra egzotikus épületei, templomai, ezekről tartott színes beszámolót. Sokáig azt hihettük, nincs is Indiánál szebb ország. Íme India „sztárépülete” a Tadzs Mahal.

Ha a kelet megigézett, szíved
mindörökké rab… (Kipling)

Nemcsak láttuk, hallottuk is, mi is ez az épület, és mi a legendája. Az indiai Agrában, a Jamuna folyó partján található muszlim mauzóleum elnevezése. Sáh Dzsahán mogul sah 1632 és 1647 között építtette 1631-ben, gyermekszülésben elhunyt szeretett felesége, Mumtáz Mahal emlékére. Az örök szerelem emlékműveként is ismert. 1983-ban került fel az UNESCO világörökségi listájára, 2007-ben a világ hét új csodája közé választották. India leglátogatottabb turistalátványossága, évente több mint 2,5 millió látogató keresi fel.
Ruzsányi Anna hasonló alapossággal, érdeklődést fenntartó stílusban jó néhány, érdekesebbnél érdekesebb épületet mutatott be. Még olyan is volt köztük, melynek nagyobbik fele már víz alatt van, de a víz fölötti része akár használható is.

A sok csodás épület mellett „sutyiban”, az autóbusz ablakából fényképezve néhány felvétel erejéig bemutatta, hogyan is él az indiaiak sokasága.

Hááát…?! Lenyűgöző épületek a turisták örömére, a turisták elől rejtett valóság az indiaik jelentős része számára.

Azt is elmondta, hogy a látogatókat szívesen fogadják Indiában, és óvják őket. Hogy mitől, azt hallgatói fantáziájára bízta, de annyi elárult, hogy nem tanácsos sötétedés után a nagyvárosok utcáin kísérő nélkül sétálgatni.

Így kerek a világ, így lett élvezetes, gyönyörködtető és elgondolkodtató az előadás. Várjuk a következőt!

– F–

Exit mobile version