in ,

Családias hangulatú farsang a Fő tériben

0

Jónás Jánosné köszöntötte a megjelent vendégeket a Fő téri Általános Iskola farsangi mulatságán, február 28-án. A bált a 4. és 8. osztályos nyitótánc nyitotta meg, majd ezután felkérte Rejtő Csaba igazgató urat, hogy ő is köszöntse a megjelent vendégeket és az egybegyűlteket. Az Igazgató úr elmondta, hogy 1 év elteltével ismét szép számban összejöttünk erre a délutánra, a gyerekek nagy izgalommal és lelkesedéssel készültek. Mulatságunkat megtisztelte jelenlétével Babák Mihály Szarvas város polgármestere, valamint a Szarvasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat képviseletében Romhányi Tiborné.

A nyitó tánc idén is bécsi keringő volt, melyet a gyerekek nagy türelemmel, szépen és ügyesen tanultak be. A hagyományos farsangi bálokon eddig is színvonalas nyitótáncokat láthattunk, melyeket mindig csodálatosabbá tett a lányok gyönyörű ruhája. Mivel a 4. a osztály kis létszámú, ezért becsatlakozott hozzájuk két 5.-es kis diák illetve három 6.-os tanuló.

A 4. és 8. osztályos nyitókeringőt betanította: Török Brigitta. Segítői voltak: Papp Gabriella, Sztehovszki Katalin 4.a, Jani Erzsébet, Varsányi Gyuláné 8.a.

Köszönetünket fejezzük ki a ruhák elkészítéséért Lestyanné Tímár Gabriellának, Romhányi Tibornénak, Török Brigittának valamint a Marilyn szalonnak.

Külön köszönjük Balogh Laura, Mócz Milán 5. a osztályos tanulónak,  Kovács Zsófia, Gyáni Enikő, Romhányi Mercédesz 6. a osztályos tanulóknak.

Karneválunk az 1. a osztály vidám zenemanóival kezdődött.

Az 1.a osztályból a 11 tanuló először vett részt a Fő téri Általános Iskola farsangi mulatságán. Erre az alkalomra manó ruhába öltöztek, hogy vidám műsorukkal hozzájáruljanak a jó hangulathoz. Bevonulásukkor a farsangi ünnepkört idézték fel, majd manótáncukkal színesítették ezt a napot.

A produkciót betanította: Balogh Csilla, Kaiserné Nagy Éva osztályfőnök, valamint Gömöri Anikó.

Őket követték a dolgos kismatrózok, akik a 2. és 3. osztályos tanulók voltak, ők nemcsak dolgozni, hanem táncolni is szeretnek. Főleg, ha megszólal a jó zene. Mostani műsorukban mindkettőt bemutatták. Képzeletben tengerre szálltak, hogy bejárják a világot, és mindenhova jó kedvet varázsoljanak.

A műsorszámot betanította: Litauszky Zoltánné 2.a osztályfőnöke, Pálinkásné Piskolti Ildikó a 3. a osztály osztályfőnöke valamint Török Brigitta.

A 6. és 7. osztályos diákok a latin zene világába vittek bennünket táncukkal. Pörgős zene, vidám hangulat, senoriták, akiket talán Mariának hívnak?

A táncot betanította: Gömöri Anikó

Osztályfőnök: Petőné Babinszky Ágnes, Szuhajné Elefánty Mária és Kozsuch Andrea.

„Szarvasi Etüd” néven mutatkoztak be iskolánk több osztályából a gyerekek, akikkel a táncpedagógusok szeptember óta foglalkoznak. Most autentikus szarvasi és öcsödi cigánytáncokat mutattak be. Szerencsésnek mondható, hogy a mai világban a gyermekek még most is tanulnak elődeiktől, idősebb társaiktól, családtagjaiktól, így a legfontosabb gondolat, az iránymutatás és a segítségnyújtás a saját tánchagyományaikban.

Felkészítőik: Bakró Erzsébet és Móricz Bence táncpedagógusok.

Majd egy kis táncházzal kedveskedtünk a gyerekeknek, amelyet Móricz Bence vezényelt, ezúton köszönjük neki!

Az 5.a osztályos tanulók India színpompás világát jelenítették meg. A lányok csoportjában felbukkant egy idegen. A kialakult zűrzavar csak egy pillanatra zökkenti ki a táncolókat. A műsor elején a radzsasztánból származó, magát cigánynak valló kálbélia törzs, kígyóbűvölő táncának részletét láthattuk. A kobrák mozgását utánozzák a táncosok. Utána a zenés, táncos, bollywoodi filmek világát idézték fel. Indiában és az egész világon ismerik ezeknek a táncoknak a koreográfiáját. Szívesen adják elő ünnepi alkalmakkor, esküvőkön. Az ötödikesek is jókedvvel próbáltak minden alkalommal.

Betanította: Gömöri Anikó, Sándor Márta

Köszönetet mondanak Szticskó Istvánné Zsuzsának és Lestyanné Tímár Gabriellának a jelmezek összeállításában nyújtott segítségükért!

Majd műsorunk végéhez értünk, ahol osztályonként 1-1 képviselő átvehette a Szarvasi Roma Nemzetiségi Önkormányzat süteményét. Köszönjük az iskola nevelőtestületének és minden dolgozójának az áldozatos munkáját, segítségét!

Farsangi műsorunk az alábbi linken megtekinthető:

A farsang ideje alatt értékes nyeremények várták a szerencséseket, akik nyerő tombolajegyet vásároltak. A tombolatárgyakat az iskola diákönkormányzata és alapítványa finanszírozta. Ezúton szeretnénk megkérni Önöket, hogy lehetőségeik szerint támogassák iskolánk „Tehetség és Siker” alapítványát melynek adószáma: 18371721-1-04 .

Köszönjük!

Fő téri Iskola diákönkormányzata

Fotó: Hegedűs Éva0

Nem árulta el a helyi kolbász titkát a Csabacsűdiek Baráti Köre

Az új lombkorona-terasz (Fotó: Babák Zoltán)0

Itt a tavasz, új látványosságokkal nyit az állatpark