in

A felújítás előtt álló székházban köszöntötte a hölgyeket a „Vernost”

Fotó: Hegedűs Éva0
Fotó: Hegedűs Éva

A Szarvasi Szlovákok Kulturális Köre egy nappal a hivatalos dátumot követően emlékezett meg a nőnapról. Március 9-én Eötvös utcai székházukba várták a tagságot, akiket a jelképes ajándékok mellett ünnepi műsorral is köszöntöttek.

Kunovac Pavle, a „Vernost” elnöke elmondta, a kör többségét nálunk is hölgyek alkotják. Főként nyugdíjas és jelenleg is dolgozó pedagógusok látogatják a szervezetet, kisebb részt pedig férfiak. Az elhalálozások, munkahelyi változások és költözés miatt a taglétszámunk az elmúlt 5-10 évben mininálisan csökkent, jelenleg kb. 75-re becsülhető.

Hangsúlyozta, elsődleges feladatuknak továbbra is a szlovák kultúra ápolását tekintik, ami gyakran a nemzetiséghez kötődő intézmények és a Szarvasi Szlovák Önkormányzat bevonásával történik. Visszatérő rendezvényük az őszi szilvalekvárfőzés, a Szlovák Tájház adottságait pedig kukoricafosztással, szőlőszürettel, préseléssel, tésztakészítéssel, ill. egyéb kerti munkálatokkal használják ki.

Babák Mihály virág helyett csokoládéval érkezett, ami véleménye szerint egy kis boldogsághormont is tartalmaz. Köszöntőjében az egyenjogúság kérdéskörét feszegette, egy meglehetősen szubjektív megközelítésből.

– Annak idején azt is elpletykáltam, hogy történt az összekerülésünk Marikával. Azt tudni kell, hogy mindig ő teszi a fejemre a kalapot, utána pedig a papucsot is odakészíti. Tessék elképzelni, hogy milyen egyenjogúság az ilyesmi – viccelődött a házas élettel kapcsolatosan.

A nőnapi műsort ezúttal a Szlovák Általános Iskola tanulói és a citera szakkör tagjai adták, Galát János szakkörvezető kíséretében.

– Az iskolai alapítvány és a szlovák önkormányzat mellett a szlovák kör nagyban segíti a szakkör tevékenységét. Nagyon örülünk neki, hogy felkarolta a hagyományőrzést, hiszen ha most nem adjuk át gyermekeinek ezt a népdalkincset, akkor idővel el fog veszni – vélekedett.

Bár a kör életében évente visszatérő rendezvények vonulnak végig, igyekeznek minden évben újítani is. Ezek közé tartoznak a Szlovákiába tett kirándulások, ahol megismerkednek az „őshaza” nevezetességeivel, látnivalóival. Májustól a székhelyüket átmenetileg a Szlovák Tájházba teszik át, mivel a TOP clld pályázat keretében megkezdődhetnek az Eötvös utcai székház felújítási munkálatai.

– A projekt még a kezdeti stádiumban van. Múlt héten járt az épületben a tervező, aki még elvégzett néhány pontosítást. Ígérte, március végére elkészülnek a tervek, és ha minden jól megy, április végére már sikerül kivitelezőt találnunk. Innen átmenetileg kiköltözünk, és remélhetőleg nyár közepén már megkezdődhet a felújítás – árulta el a részleteket Frankó Anna.

A Szarvas város Szlovák Nemzetiségi Önkormányzatának elnöke hozzátette, mivel a pályázat év végén zárul, terveik szerint december közepén egy projektzáró rendezvényen örülhetnek a megszépült épületnek.

Szigeti Anna és Prohászka Béla a konyhában (Fotó: Babák Zoltán)0

A képernyő után a konyhában is bemutatkozott Anna

Országos és helyi koronavírus-infó