Connect with us

Szarvas

A képernyő után a konyhában is bemutatkozott Anna

Szigeti Anna és Prohászka Béla a konyhában (Fotó: Babák Zoltán)
Szigeti Anna és Prohászka Béla a konyhában (Fotó: Babák Zoltán)

A kommunikáció és gasztronómia az élete része, jelentette ki Szigeti Anna szerdán, amikor új gasztronómiai műsorának a bemutatójára hívták a sajtó munkatársait. Az egyetemen magára volt utalva, így kénytelen volt a házias ételek elkészítését megtanulni. Aztán 2011-ben laktóz-, 2017-ben gluténérzékenységet állapítottak meg nála, ami fordulatot hozott az életében. Nem problémaként fogta fel, hanem megoldandó feladatként.

A feladatból mára misszió lett: egy pekingi gasztrotúra után döntött úgy, hogy ismereteit tovább kell adni másoknak, hogy ezt a mentes étrendet büszkén lehet vállalni, hogy ilyen étkezési kultúrával is lehet mosolyogva élni.

Gasztroműsorait kreatívan, allergénektől mentesen fogja összeállítani, amibe “igyekszik minden földi jót belecsenni”. Az “Anna a konyhában” branddel egy megújulást szeretne közvetíteni. A logójának élénk színeivel azt szeretné sugallni, hogy van élet azután is, ha az ember nem fogyaszthat bizonyos dolgokat.

Mentora ebben Prohászka Béla mesterszakács, aki elsőként leszögezte, “nem mindegy, hogy élelmet, vagy élelmiszert eszünk”. Az élelem a mindennapjainkban egy táplálék, egy tápanyag, míg az élelmiszer az már mindig tartalmaz valami hozzáadott anyagot, sok esetben valamilyen allergént, tisztázta a fogalmakat.

Anna egy négyezer fős pekingi szállodában is be tudta mutatni, hogyan lehet ezt a fajta étrendet szállodai körülmények között változatosan prezentálni az odaérkező vendégeknek, majd megjegyezte, hogy ott is csak ismerkednek ezzel a témával. Személy szerint is hálás Annának, hogy megismertette ezekkel az alapanyagokkal, mert még az ő számára is sok újdonság van köztük.

– A szakácskönyvben olvastam róluk, tovább lapoztam. Erre vagy születni kell, vagy olyan életstílust kell folytatni, esetleg olyan dolognak kell közbejönnie, ami a mindennapi életünket megváltoztatja. Utána kell olvasni, utána kell járni! Ez egy példa lesz azoknak a háziasszonyoknak, főzőcskéző uraknak, akik szeretik a gasztronómiát, és ide jelentkeznek, hogy betekintést kapjanak ebbe a világba, ellessék azokat a fortélyokat, amiket Anna fog prezentálni – mondta Prohászka Béla.

Csasztvan András a helyszínről szólva elmondta, hogy a konyhájuknak a falisi turizmus felnőttoktatási központjává kellett volna válnia, ahol meg lehetett volna tanulni azoknak az ételeknek a készítését, amik Szarvasra jellemzőek.

Anna köszönetet mondott dr. Benczéné Kardos Karolának, a Kamilla Reformház tulajdonosának, aki a bemutató alapanyagait biztosította.

A kezdeményezés nem csak főzősuliról fog szólni. Havonta egyszer Anna tervezi azt, hogy különleges és preventív gasztronómiai előadásokat szervez, aminek moderátoraként olyan előadókat fog meghívni, akik “előremutató gondolatokat tudnak adni a hétköznapokra”.

Az első március 19-én 17.30-kor lesz a Kamarateremben, aminek Anna mentora, Prohászka Béla lesz a vendége, és azt a címet adták neki, hogy “Hungarikumok a világ körül”.

Népszerű

A Kávészünet és egy tejeskávé-rajongó (Fotó: Babák Zoltán) A Kávészünet és egy tejeskávé-rajongó (Fotó: Babák Zoltán)

Kis esti Kávészünet a Körös partján

Koncert

Gyere nyáron is a Gyakorlóba, és alkoss velünk!

Oktatás

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Vers rejtőzött a kavicsokon

Közösség

A fotó az Andragória – FC Gold mérkőzésen készült (Fotó: Babák Zoltán) A fotó az Andragória – FC Gold mérkőzésen készült (Fotó: Babák Zoltán)

A pizzások szállították első győzelmüket

Sport

A rovatot támogatja:

Archívum

2020. március
h k s c p s v
« feb   ápr »
 1
2345678
9101112131415
16171819202122
23242526272829
3031  

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect