in

Megkérdeztük, milyen nehéz volt a mai matek

Mészáros Tünde igazgatóhelyettes az idei matekfeladatokkal (Fotó: Bencsik Ernő)0
Mészáros Tünde igazgatóhelyettes az idei matekfeladatokkal (Fotó: Bencsik Ernő)

Ha kedd, akkor matekérettségi. A Vajda Péter Evangélikus Gimnáziumban ma 81-en ültek a padokba, illetve 13-an utaztak el Orosházára emelt szintűre.

A diákok, Borbély Laura és Gyekiczki Fanni mellett bónuszérettségizőként Németh Juditot is megkérdeztem, kinek hogy sikerült a feladatsor. Laura építészmérnöknek, Fanni fogorvosnak készül. Judit, a Vajda magyar nyelv és irodalom, valamint angol szakos tanára. Vele évről évre szóba kerül a matekérettségi, ugyanis amikor nyilvánosságra kerülnek a feladatsorok, nekiül, és igyekszik minél jobb eredménnyel megoldani. Tegnap, mikor megbeszéltük, egy kettesben reménykedett, de biztosítottam róla, hogy a Newjságon meglesz 🙂

Bizonyára sokan emlékeznek a tavalyi matekérettségi keltette felháborodásra, ami a diákok szerint túl nehéz volt. Ennek fényében érdekes lesz, hogy a mait hogy ítélik meg a fiatalok.

A középszinten vizsgázók két feladatsort kaptak. Az első részben alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét kell bizonyítaniuk. Az első feladatlapra 45 perc állt rendelkezésre, és 30 pontot lehetett vele gyűjteni.

A második részben már összetettebb feladatokat kellett megoldani 135 perc alatt. Szöveges feladatok, valószínűségszámítás, egyenletek és függvények is szerepeltek benne. Ebből összesen 70 pontot lehetett begyűjteni.

A Vajda Péter Evangélikus Gimnázium igazgatónőjét matektanári mivoltában kérdeztük. Válaszában egy gyors áttekintés után a következőket írta: Az első rész szerintem nem volt nehéz, tanulóbarátnak mondható. Alkalmas volt arra, hogy a gyerekek kicsit megnyugodjanak. A második részt, amiben a hosszabb feladatok vannak, nem volt időm alaposan tanulmányozni. Első “átfutásra” úgy tűnik, hogy abban azért elég sok rejtett “akna” van. Ott a gyengébbek könnyen eltévelyedhettek. Annak, aki stabil tudással bír, az is megoldható. És bízunk benne, hogy sok ilyen diák lesz. 🙂

De jöjjenek a diákok:

– Érzésed szerint hogy sikerült a mai matekérettségi?

Laura: Hűha, nehéz megítélnem, hogy hogyan sikerült, hiszen úgy érzem, hogy sokkal nehezebb volt, mint az eddigiek. Eddig mindig volt olyan feladat az első részben ami egy egyszerűbb egyenletekből állt, amik potya pontnak számítottak. Ezek most elmaradtak.

Fanni: Szerintem jól sikerült, nagyon sokat gyakoroltam rá az utóbbi időben. Úgy érzem a feladatok nagy részét sikerült jól megoldanom, remélem csak kisebb hibáim lesznek.

Judit: Hát, a négyesre hajtok, de nincs már türelmem. Már az első feladatrészben sikerült összegyűjtenem 20 pontot, ez tavaly nem így volt, tehát az az etap könnyebben ment, mint egy éve. Az, hogy már csak öt pont kellett a ketteshez, levette a bukástól való félelem terhét a vállamról 🙂 A hosszú feladatok közül sosem csinálok meg semmit teljesen, pl. mindegyikben van valószínűségszámítás, amit nekem a 90-es években nem tanított meg Ibi néni, az ofőm és matektanárom, mert nem volt a középiskolás tananyag része. Azt például ugrom is át rögtön. Volt terülteszámítás, százalék, halmaz, egyenlet, sok részfeladat megoldásával pedig megvan a stabil hármas (anno a saját érettségim négyes lett).

– Mi volt számodra a legnehezebb feladat?

Laura: Számomra a legnehezebb feladatok közé tartozik a valószínűségszámítás, és az ez évi feladatsorban több ilyen jellegű feladat is volt. Szóval megszenvedtem vele.

Fanni: Az első részben volt számomra egy nehezebb feladat végtelen szakaszos tizedes törttel kapcsolatban. A második rész választható feladatai sem voltak egyszerűek.

Judit: Ha feladatszámot kérsz, akkor a 18-as. Ha őszinte választ, akkor azzal szembesülni, hogy rájövök, melyik anyag része lenne a megoldás, de abban, hogy hogyan is kellene felírni a (talán kétismeretlenes) egyenletet, már teljesen bizonytalan vagyok. Érzésre egy jó matekos szerintem írhatott ebből ötöst. Azt nem mondom, hogy könnyen, de a napi rutin, gyakorlás most jól jöhetett.

– Feltételezem, megoldottátok a tavalyi, nagy felháborodást kiváltó feladatsort. Hogy ítéled meg, az idei nehezebb vagy könnyebb volt annál?

Fanni: Több korábbi érettségi feladatot megoldottam gyakorlás képpen, de nem emlékszem, hogy pontosan melyik volt a 2019-es. Véleményem szerint azért igyekeznek egy szintre megcsinálni a feladatlapokat.

Judit: Egyértelműen könnyebb. Bár, ha jól emlékszem, ott is inkább csak a sok ábra, a rengeteg adat volt ijesztő, ha az ember az első sokkon túltette magát, akkor tudott pontokat szerezni tavaly is.

– Azért most hazaviszek egy függvénytáblát és egy számológépet, hátha otthon be tudom ezt a 18-ast fejezni 🙂

Köszönjük a válaszokat, illetve a Newjságra fordított időt Laurának, Fruzsinak, és természetesen Juditnak.

A #maradjtávol jegyében a cikk elkészítésében Mészáros Tünde igazgatóhelyettes segített.

Fotó: Hegedűs Éva0

A járványhelyzet miatt csúszhat a múzeum tervezett nyitása

(Fotó: MTI)

Ruzicskay György esete Rotschild Klárával, a vörös divatdiktátorral