in ,

Összetartásból és alkalmazkodásból is jelesre vizsgáztak a szarvasi karatésok

0

Két hónap heti 10 online edzése után a sportpályán találkoztak először a szarvasi karate club versenyzői. A csapat a tilalom idején is összetartott, az újonnan kialakult helyzetre az edzők gyorsan találtak megoldást. Hétfőn szerdán és pénteken reggel hétkor erősítést vezényelt Borzi Balázs, kedden és pénteken futás volt a program, a delutanokra pedig a karate technikái kapták a főszerepet. Heti két alkalommal a Samansport nemzetközi látogatottságú YouTube csatornája közvetítette élőben a helyiek edzését, ezek népszerűségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy az egyes foglalkozások videóinál 600 fölötti megtekintéseket is regisztráltak.

– A versenyek elmaradása nagy változást hozott az életünkben, még ha a zoom és a YouTube csatornáin az edzéseket sikerült is zökkenőmentesen folytatnunk. Küzdősportról lévén szó a páros gyakorlatok hiánya mással nem pótolható hiányt jelentett. A változás azonban lehetőséget is rejtett magában, hiszen olyan tiszta felkészülést vehettünk programra, amire korábban a hétről hétre következő versenyek miatt nem volt lehetőségünk. Most két hónap után újra látva a versenyzőket elmondhatom hogy sikerrel vettük az akadályt: új képességeket fejleszthettünk, a meglévőket tökéletesíthettük, szélesítve a jövőbeni versenyeken felvonultatható eszköztárat – mondta el Ruzsinszki György, a WKF versenyzők edzője. – A múlt heti enyhítések lehetővé tették, hogy a edzéseket együtt végezzük, és a helyszínen ellenőrizhessem a feladatok végrehajtását. A szakmai szempontokon felül a legnagyobb öröm számomra azonban az, hogy újra találkozhatok a tanítványaimmal, és ők is láthatóan örülnek egymásnak. A rendkívüli állapotok során ismét bizonyosságot nyert, hogy a nehézségek közepette is igazi összetartó csapatként működünk, ennél pedig nincs nagyobb érdem a sportban.

A Lovász György irányításával edző csapat is folytatta a rendszeres munkát. Az SKI magyarországi stílusszövetséget is vezető mesterünk heti tanításait vidéki és külföldi csapatok karatésai is rendre követik. A villágszervezetben közösségi csatornákon tartva a kapcsolatot nemzetközi szaktekintélyekkel közös edzéseket is szerveztek, így jött létre május 3-án, az alapító mester születésnapján a Kancho Kanazawa és Shuseki Shihan Murakami senseiek által vezetett  “SKIF TOGETHER TRAINING IN THE SPIRIT OF SOKE KANAZAWA” YouTube Live tréning.

– A karate minden határt lebontott: május 3-án az SKIF Honbuban jártunk, május 9-én Torre sensei kombinációit tanulhattuk. Május 13-án Ray Payne sensei (SKIF Irland) edzésén vehettünk részt,május 14-én Koga hansi korát meghazudtoló fiatalos gyorsaságát csodálhattuk az SKIF GB jóvoltából. A zoomos edzéseinket is követik Győrben, Gyomaendrődön, de Hollandiából és Albániából is vannak résztvevőink – számolt be az elmúlt időszak legfontosabb eseményeiről a hazai szövetség elnöke.

Kijelenthetjük, hogy a szarvasi karatésok igazi harcosok módjára a nehézségek közepette is felismerték és aktívan kihasználták a munka folytatására kínálkozó lehetőségeket, minden szinten kiválóan  alkalmazkodva a megváltozott állapotokhoz.

Ruzsinszki György

0

Gyakorló „Digi-Ovi-Suli 2.0-20”

Dr. Jakab Gusztáv a Körös árterében sárga nőszirmot fotóz (Fotó: Babák Zoltán)0

Jakab Gusztáv a Trend FM Földgömbjében