Menu
in , ,

Tegnap a mentősöknek, majd a szimfonikusoknak szólt a taps

A taps a mentősöknek szólt tegnap este (Fotó: Babák Zoltán)

A taps a mentősöknek szólt tegnap este (Fotó: Babák Zoltán)

Tizenhét vonósból és egy billentyűsből álló kamaraegyüttessel érkezett a Békés Megyei Szimfonikus Zenekar tegnap este a Szarvasi Vízi Színházba. Uhrin Viktor művészeti vezetője elmondta, hogy általában ötven taggal szokták a szimfonikus műveket játszani, de az ilyen, mint a TérZene programban megvalósuló szabadtéri programjaik nagyon időjárásfüggőek, ezért kisebb létszámmal valósítják meg őket.

A zenekara tagjai közül majd mindenki pedagógusként, zenetanárként működik. Számukra egy nagy szerelem ez a zenekar, mindenki szívesen megy próbálni, koncertezni, amiken nem a mennyiségre, hanem a minőségre törekednek.

Kövess minket a Twitteren is!

A legnépszerűbb klasszikusokból összeállított örökzöldekkel érkeztek Szarvasra. Műsorra került Antonio Vivaldi Négy évszakából a Nyár, Bach Air-je a D-dúr szvitből, Mozart Kis éji zenéjének első tétele, a G-dúr szerenád, Mascagni Parasztbecsület című egyfelvonásos operettjének Intermezzója, ifjabb Johann Strauss Kék Duna keringője, majd vonók nélkül pengetve Pizzicato Polkája is. A finishez közeledve Weiner Leó Első divertimentója első két tétele, a Jó alapos csárdás és Rókatánc, Brahms VI. és V. magyar tánca hangzott el. Búcsúzóként Pablo de Sarasate Cigánydalok című szerzeményét , amit magyarországi cigányprímások körében gyűjtött élményeiből merített, ezzel mintegy megadva a ma esti előadás felütését, amikor – ha az angolos időjárás engedi – a Hagyományok Háza ajánlásával a polgárőrök tiszteletére a Köszönjük, Magyarország! Köszönjük, Polgárőrök! keretében az Ökrös Band, valamint Berki László és cigányzenekarának közös estje lesz látható, hallható.

A hatvan éves Békés Megyei Szimfonikus Zenekarnak két szarvasi illetőségű tagja van, Czibulya Zsuzsa és Hanzó Éva. Előbbi a Chovánban, utóbbi Mezőtúron tanít zenét. Czibulya Zsuzsa a Körös TV riporterének, Fodor Mariannak a kérdésére elmondta, húsz éve tagja a Békés Megyei Szimfonikus Zenekarnak, tíz éves a Szarvasi Vízi Színház, de most először találkozott ez a három dolog térben és időben először.

Mindketten a Chován tanárain és egykori növendékein nyugvó Szarvasi Kamarazenekar tagjai. Koránkeléssel és sok-sok gyakorlással tudnak megfelelni tanári és mindkét zenekarban betöltött szerepüknek. Mindkét zenekar küldetésének tekinti, hogy a megye kisebb településeire is elvigyék a klasszikus zenét.

A koncert előtt Csernus Zsolt önkormányzati képviselő köszöntötte a mentősöket, Elmondta, a veszélyhelyzet különleges, eddig ismeretlen élethelyzetbe sodort bennünket.

– Az egészségügyi dolgozók, az orvosok, az ápolók, a mentősök, a rendvédelmi dolgozók, a polgárőrök, de a kultúra területén dolgozók, tanárok, művészek is hősies helytállásukról tettek tanúbizonyságot. Magyarország jól vizsgázott. Az első csatát megnyertük – fogalmazott.

Exit mobile version