in ,

Már a téli tüzelőre gondolnak Csabacsűdön

Zajlik a bálázázás Csabacsűdön (Fotó: Babák Zoltán)0
Zajlik a bálázázás Csabacsűdön (Fotó: Babák Zoltán)

2012-ben a közmunkaprogram keretében apríték, illetve szalmabála tüzelésre alkalmas két kazán üzembeállítására került sor, így ma három intézmény téli fűtését oldják meg ily módon Csabacsűdön. 2014-ben lehetőség nyílt saját bálázó beszerzésére, ezért ma már nem bérmunkában, hanem saját bálázóval történik a téli tüzelő összegyűjtése.

– Minden évben feladatunk, hogy beszerezzük az ezek fűtéséhez szükséges téli tüzelőt, többnyire a szalmabálát, amit jellemzően önkormányzati földterületről, illetve más helyi gazdálkodók által felajánlott területekről bálázunk le, illetve szállítunk a telephelyre vagy a szérűskertbe – mondta Molnár József tegnap hivatalában, mielőtt kilátogattunk volna a bálázás helyszínére.

A közös önkormányzati hivatal, a konyha, illetve az általános iskola első három osztályának helyet adó kisiskola épülete fűtésének a korábbi szenes, illetve gázfűtés kiváltása milliós nagyságrendű megtakarítást jelent az önkormányzat számára.

Arra a kérdésünkre, hogy ez a mennyiség teljesen kiváltja-e a téli fűtés enregiaigényét, Molnár József elmondta, hogy a karácsony és az újév közötti időszakban szoktak visszaállni gázra, hogy azok, akik az épületek hőmérsékletéért felelnek, ők is a családjukkal lehessenek. Az idén a tervek szerint ötezer bálát szeretnének beszállítani, ami a korábbi évek tapasztalatai alapján elegendő lesz a télre.

“Ma felszáradt a harmat, utána indultak a fiúk” – ezt már útban a területre mondta a település polgármestere, miközben egy önkormányzati területen álló búzatábla mellett haladtunk el, amiről sajnálattal megállapította, hogy az bizony elég rövid szárú lett az idén.

Fotó: Babák Zoltán0

Időradír

Fotó: Babák Zoltán0

Tizennyolcan a Hunyadi első edzésén