in , ,

Emlékeinkben még velünk él

Hegedűs Valér, Tatai Nóra és Clementis Tamás (Fotó: Tatai László)
Hegedűs Valér, Tatai Nóra és Clementis Tamás (Fotó: Tatai László)

A Szarvason, július 11-én, az Újtemplomban megrendezett Melis György Emlékest bizonyította, hogy az Operaház Örökös Tagja, Szarvas Város Díszpolgára – hogy csak kettőt emeljünk ki számos elismerése közül – emlékeinkben még mindig velünk él.

A „Zenélő doboz” című zongoradarabbal Hegedűs Valér zongoraművész tekerte vissza a képzeletbeli órát arra az időre, amikor Melis György fényes pályája Szarvasról elindult. Mótyán Tibor megköszönte a művészeknek – Hegedűs Valér mellett Tatai Nóra és Clementis Tamás operaénekeseknek – és a közönségnek is, hogy segítenek emlékezni a világnagy baritonra. Zahorecz Pál, az Újtemplom lelkésze a 98. Zsoltárt idézve – „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett” – Gyuri bácsi mellett az őt felfedező és istápoló lelkész-elődjéről Bartos Pálról is megemlékezett.

Következtek a zenedarabok, áriák és duettek Mozart Bizet, Händel, Offenbach operáiból, zongoraművek Liszt Ferenc műhelyéből, és természetesen elhangzott Clementis Tamás előadásában Gyuri bácsi kedvenc nótája, a Vén budai hársfák, amivel az Operaház színpadától is búcsúzott.

Mindeközben számos történetet is hallhattunk hol Hegedűs Valér, hol pedig Mótyán Tibor interpretálásában, melyeknek Melis György volt a főszereplője. Egyet most itt is hadd rögzítsünk: Történt, hogy a Kondorosi Csárdában ebédeltek, s míg az étel készült, megnézték a csárdamúzeumot. Gyuri bácsi örömmel ismerete fel gyerekkora használati tárgyait, mondta is a nevüket magyarul, tótul. Közben észrevették, hogy a konyhai személyzet kíváncsian kukucskál. Invitálták őket, jöjjenek, beszélgessenek a művésszel. Meg is történt, jól elbeszélgettek. Búcsúzóul Gyuri bácsi megkérdezte az asszonyoktól: beszélnek-e tótul. – Nem, nem tudunk – jött a válasz. Melis György erre odafordult Mótyán Tiborhoz: – Te, Tibor! Micsoda magyarok ezek, hogy még tótul se tudnak?

A koncert zúgó vastapssal ért véget, Melis György tisztelői pedig az Újtemplomból a Mittrovszki-kastély előtti szobornál még egyszer összegyűltek, lerótták kegyeletüket és hálájukat az idén 97 esztendős, emlékeinkben még velünk élő világnagy bariton előtt.

What do you think?

Szigeti Karina, Ódor Botond és Mester Dávid (Fotó: Babák Zoltán)0

Nemzetközi koncerttermekből a Körös fölötti színpadra

Fotó: Babák Zoltán

Szarvason is letették, majd felvették a honvédelmi sportközpont alapkövét