Connect with us

Közösség

Kapcsolatteremtésen a csabacsűdi szlovákok

2020. augusztus 14-16. között, háromnapos nemzetiségi tanulmányúton és baráti találkozókon vett részt a Szlovák Önkormányzat Csabacsűd és a Csabacsűdi Szlovák Kör tagsága Sopronban és Dunaegyházán.

A hajnali indulás után első állomásunk a Csornai Premontrei Apátságban volt, a XIII. században épült prépostsági templomot tekinthettük meg.

Kora délután értünk a hűség városába, Sopronba, ahol a német nemzetiségi önkormányzat tagjai fogadták a csoportot a Rejpál-házban, a város művészettörténeti szempontból jelentős épületében, egyben a nemzetiségi önkormányzat székházában. A nemzetiség hagyományait, szokásait elevenítették fel a számunkra, ahol még népviseletbe öltöztetett kisgyermekkel is találkozhattunk. A baráti találkozó alkalmával együttműködési megállapodás is aláírásra került a két nemzetiségi önkormányzat között, egymás munkájának segítése, a nemzetiségi problémák megismerése, tapasztalatcsere céljából.

Krisch Magdolna, a Soproni Német Nemzetiségi Önkormányzat elnökének kalauzolásával tekintettük meg a szombati napon a nagycenki Széchenyi Múzeumvasút és Mozdonyskanzent, a Széchényi-család történetét és Széchenyi István életét bemutató Széchenyi-kastélyt, majd a kastély bejáratától induló 3 km hosszú Hársfasort, amelyet Európa egyik legszebb hársfasoraként, a magyar növénykultúra világcsodájaként tartanak számon. A kettős hársfasort 1754-ben telepítette Széchenyi Antal és felesége, Barkóczy Zsuzsanna. A sétányt lovaglásra használták, ez magyarázza méreteit.

A fertődi Esterházy-kastély, a csodálatos barokk épületegyüttes, mely a maga korában egyedülálló építészeti jelenségként értékelhető, repített vissza minket az arisztokrácia korába. Délután hajókáztunk Európa legnagyobb sztyeppetaván, a sekély, túlnyomórészt nádasokkal szegélyezett, a világörökség részeként számontartott Fertő-tavon, majd a Sopronkőhidától 3,5 kilométerre eső Páneurópai Piknik Emlékhelyet látogattuk meg.

Vasárnap úton Dunaegyházára a királynék városában Veszprémben kisvasúttal fedezhettük fel a város nevezetességeit, a Tűztornyot, a Hősök Kapuját. Megcsodálhattuk az Érseki Palotát, és a város egyik híres jelképét, a Fejes-völgy felett átívelő Viaduktot, a kanyargó Séd-patak fölött 50 méteres magasságban emelt Szent István Völgyhidat.

Dunaegyházán a nemzetiségi önkormányzat tagjai és a polgármester úr köszöntője után, a két nemzetiségi önkormányzat együttműködési megállapodása került aláírásra. A baráti találkozó során a helyi templomot tekinthettük meg, ahol felcsendültek a Csabacsűdi Hagyományőrző Népdalkör szlovák és magyar nyelvű dalcsokor-összeállításai. A tájházban felidéződött a múlt, ahol a helyi szlovákság használati tárgyait, berendezési tárgyait tekinthettük meg. A nyelvgyakorlás szempontjából is kiemelt fontossággal bírt a találkozó, hiszen Dunaegyházán is jelentős szlovákság él.

A hosszúhétvége mindenkinek kellemes, szép és hasznos emlékekkel zárult.

Az út a Szlovák Önkormányzat Csabacsűd támogatásával, valamint a Csabacsűdi Szlovák Kör NEMZ-CISZ-20-0125 azonosítószámú pályázatából valósult meg, a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. jóvoltából,

Ezúton is köszönjük a támogatást.

Válkovszky Mihály

Népszerű

Bátor György, Doxy és tanítványa, Keller Gergyő Bátor György, Doxy és tanítványa, Keller Gergyő

Keller Gergő bronzot szerzett az Olimpiai Reménységek Versenyén

Sport

Fotó: Gallicoop Instagram Fotó: Gallicoop Instagram

Tortilla könnyedén pulykából

Ajánlatunk hétvégére

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Csak nyertesek voltak a Körös-körül

Sport

Fotó: Kepenyes Balázs Fotó: Kepenyes Balázs

Csak szépíteni tudott a Hunyadi

Sport

A rovatot támogatja:

Archívum

2020. szeptember
h k s c p s v
« aug    
 123456
78910111213
14151617181920
21222324252627
282930  

Kategóriák

Friss

Hirdetés

Connect