in ,

Már javában készülnek a koriszezonra

Kohut Pál, a Szarvasi Jégkorong Sportegyesület elnöke (Fotó: Babák Zoltán)0
Kohut Pál, a Szarvasi Jégkorong Sportegyesület elnöke (Fotó: Babák Zoltán)

A tavalyi gyors sátorállítás és jégkészítés után az idén a komfort fokozása a cél, vetítette előre az idei szezonra Kohut Pál, a Szarvasi Jégkorong Sportegyesület elnöke.

– Ismét nagy munkában vagyunk, hogy nyitásra minden a helyre kerüljön és egy megújult, kulturált környezetet tudjunk a korcsolyázóknak és a jégkorongozóknak biztosítani – mondta az egyesület elnöke. – Kicseréltük a jégpálya bejáratát egy üvegportálra külön ki- és bejárattal. Az új rolbánknak szigetelt bejáratot készítettünk, és készítünk egy fűthető garázst is. Új betontuskózást kapott a rolba kapuja, ami által remélhetőleg megszűnik az a probléma, hogy a saját súlyánál fogva becsukódott.

A tavaly használt rolbájuk nem vált be, ezért azt végül nem vásárolták meg. Ez az új, két-három számmal nagyobb elektromos üzeműt, ami így nem fogja a sátor levegőjét sem szennyezni a karbantartás ideje alatt.

Azt is látja, hogy a jégpálya sohasem lesz kész, mindig van, lesz mit csinálni. A közönség számára kevésbé látványos az, hogy körbebetonozták a sátrat, amitől azt remélik, hogy a vízbefolyások meg fognak szűnni. Így jártak el a kiszolgáló-létesítményükkel is. Új gumipadlót kap majd az egész rendszer, új vizesblokkokat és öltözőket vásárolnak. A pálya bejáratát és a büfét össze szeretnék kötni egy előtetővel, hogy rossz idő esetén is komfortos legyen az átjárás.

A tornák miatt kénytelenek kialakítani egy zsűrikabint, illetve büntetőpadot. A cserepadok mögött befejezik az üvegezést.

Kinti terveikben a kerítésépítés szerepel a sátortól egészen körben. A mostani nagykapu helyén Új csúszókapu lesz.

Arra a kérdésünkre, hogy mindennek mennyi a költségvetése, elmondta, hogy mire végeznek, valahol 20 millió körül lesz a vége. Hozzátette, a TAO-ból származó forrásuk a felére esett vissza, de úgy néz ki, anyaglilag január-februárra állnak majd úgy, hogy mindezek költségvetését meg tudják teremteni, hogy ezeket a projekteket végig tudják vinni.

A nyitást november elejére tervezik, mondta Kohut Pál.

A BrassDance a Zenepavilonnál (Fotó: Babák Zoltán)0

Megmozgatta közönségét a BrassDance a Zenepavilonnál

Stefania vagdalt (Fotó: Gallicoop Instagram)

Stefánia vagdalt diétásan, darált pulykahússal, friss bazsalikommal