in ,

Fogadj örökbe!

Igen nagy népszerűségnek örvend a Szlovák Iskola tanulói körében kihirdetett program, melynek a neve: Fogadj örökbe! No nem rögtön egy élő személyre, vagy egy bújós kis szőrpamacsra kell gondolni. Kezdjük az alapoknál, a növényeknél, azok legalább nem mászkálnak el és nem botladozik bennük az ember. Viszont időnként szomjasak és leveleik állapotával jelzik, ha valami gond van az ápolással, illetve azt is, ha remekül érzik magukat az új helyükön.

Mi az előnye az örökbefogadásnak? A növények mindig hálásak a gondoskodó figyelemért. Tisztítják a szoba levegőjét, üdévé teszik a szoba hangulatát, oldják a szorongást, a stresszt. A befektetett munka sikerélményhez vezet, nem csak a növény változik, de a róla gondoskodó tanuló testi-lelki egészsége is. Az év eleji kihirdetést követően több mint 30 tanuló személyesen, és néhány osztályközösség is volt olyan bátor és magukhoz vettek egy-egy szobanövénykét. 3 féle cserepesvirág bébi közül lehetett választani, volt csokros inda, korall virág és nyíllevél. Az önkéntes örökbefogadók bármikor kérhetnek a tanév során gondozási tanácsot, majd év végén megnézzük azt, hogy kinél miként fejlődtek a cserepes virágok. A jól gondoskodók jutalma sem maradhat el, őket meglepetéssel várja majd a nyári vakáció ideje alatt az iskolakert. A program működik, a mezőny elstartolt, a zöld levelű ápoltak mindegyike él még. A gyerekek beszámoltak arról, hogy ablak melletti panorámás kilátásban részesítik új kedvenceiket, szép kaspóba helyezték őket, sőt! egyesek nevet is kaptak. Az így szeretgetett cserepes virág bébik a tanév végére biztosan a legszebbek lesznek.

Kmotricza Margit

What do you think?

Fotó: Babák Zoltán0

Szerelem két tételben

A szentandrási duzzasztómű (Fotó: Babák Zoltán)0

Számot vetettek, mit hozott a duzzasztó megépítése