Connect with us

Színház

Szerelem két tételben

Fotó: Babák Zoltán
Fotó: Babák Zoltán

A Cervinus Teátrum a 2019/2020-as bérlet utolsó előadását pótolta kedden este. A Körúti Színház hozta el Szilágyi László Zsákbamacska című zenés vígjátékát Galambos Zoltán rendezésében.

Szilágyi László költő, író, újságíró, forgatókönyvíró, librettista, leginkább operettszövegkönyveiről híres. Pályája elején verseket, kabarétréfákat, novellákat, és egyfelvonásosokat írt, majd megírta 1923-ban a Levendula című darabot, mellyel befutott. Korának legkeresettebb librettóírója lett, de szívesen írt szövegeket zeneszámokra, versei a korabeli lapokban jelentek meg. 1928-ban szerződött a Király Színházhoz. Olyan operettek szövegkönyvének írója, mint a Csókos asszony (1926), az Én, és a kisöcsém (1933) a 3:1 a szerelemjavára (1936), vagy a Mária főhadnagy (1943). Több darabját megfilmesítették Hollywoodban.

A darab a XX. század elején játszódik és három szálon fut, amelyek néha összeérnek, összegubancolódnak. Az első felvonás egy jégpálya melegedőjében játszódik. A mama, Reinerné (Esztergályos Cecília) jól szeretné férjhez adni lányát Mancit (Karaivanov Lilla) és ennek érdekében saját kezébe veszi az irányítást. A lánynak azonban már van választottja, Ladányi (Oroszi Tamás) személyében, de ő biztosan nem felel meg a mamának. A második szálon Herczeg Ede (Szabó Kristóf) ruhabolti segéd adósságot szeretne behajtani Ladányin, ezért a jégpályára megy és furfangosan hívja Ladányit találkozóra. Reinerné azonban azt hiszi egy valódi herceg van a jégpályán ezért mesterkedésbe kezd, hogy Mancit és a herceget összeboronálja. A harmadik szál a jégpálya tulajdonosa, Gáthy Ervin (Pecsenyiczki Balázs) és Ladányi unokahúga, Kovács Sári (Placskó Emese) között zajlik. Sári szerelmes Gáthyba, de Ladányi lebeszéli unokahúgát az ügyről, mert Gáthy ideálja nem a csendes, szerény házikisasszony típus, hanem a modern, sportos nő. „Jegyezd meg, egy szerelem nálam legfeljebb három napig tarthat! Szombat: ismerkedés, vasárnap: az úgynevezett szerelem, hétfőn: alászolgája! Kedden már akár ne is köszönjön!” – mondja barátjának, Ladányinak. Azonban Sári szerelme nem ismer lehetetlent, parókát vesz fel, hogy hosszú haját elrejtse, és Samuként bemutatkozva laza, sportos lánynak álcázva magát leveszi lábáról a férfit, aki meghívja Samut egy hétvégi síparadicsomba. Sári semmi mást nem tesz, csak azt, amit Gáthy elvár egy modern nőtől.

A második felvonás egy téli síparadicsom szállodájának hallja, ahol ismét a véletlen összehozta a szereplőket. Ladányi, Sári kívánságait teljesítve sportról, kártyáról szóló szakkönyveket, sporteszközöket és ruhákat visz unokahúgának. Reinerné is ott foglaltat szállást maguknak és Herczegnek, aki próbál kibújni, de nem igen van rá alkalma az ezer fokon pörgő nő árnyékában. Három szereplő van még jelen a darabban, Herczeg segítője Nózinger szerepében, Kozel Dániel, az első felvonásban Fraczák Kaluczky Zsombor, a második felvonásban a Portás szerepében Galambos Zoltánt láttuk.

A sok félreértést a végén happy end követi, mindenki megtalálja a maga párját és nem kell szerepet játszania. Sári bebizonyítja, hogy sokkal jobb egy igazi háziasszony típusú lány, mint egy modern nő. Herczeg végre leleplezheti magát. Ladányi és Manci is egy párrá lehetnek, a mama áldásával.

Nagyon jó színészi játékot láttunk Esztergályos Cecíliától, aki teljesen jelen van a színpadon teljes valójában komédiázik, játszik, lenyűgözően. Szabó Kristóf Herczeg Ede szerepében Salamon Bélát idézte, de nem utánozta. Hanghordozása, játéka mégis nagy elődjét juttatta eszembe. Nem volt sok, pont annyi, amennyi a mai jóízlés határán belül mozog. Tőmondatai humorosak, amelyek megnevették a közönséget. Kis ember volt, akit nagyembernek néztek, és sodorták az események. A többi művész játéka is nagyon szórakoztató, jó volt. A dalok nagyban hozzájárultak, hogy a történet gördülékenyen, látványosan két felvonásig kitartson. A koreográfus Sejben Richárd volt.

Az első felvonás díszlete nagyon szép, elegáns. A második felvonásé már kevésbé tetszett, de valószínű szándékosan tervezték kissé kopottá a szálloda hallját, bár az asztalterítő itt is előkelő, mutatós volt. A díszletet Sebestyén Csaba tervezte. A jelmezek is nagyon szépek, igényesek, választékosak, és itt a férfi színészek jelmezére is gondolok.

Nagyon kellemes este volt. A közönség vastapssal, ovációval köszönte meg a művészeknek a játékot. Nem volt teltház, ami érthető, de mivel az erkélyen is ültek, valószínű a bérletes nézők nem mondták vissza az előadást, így üresen maradt sok szék a lenti nézőtéren.  Jó volt humorban gazdag, vidám előadást látni és csupán szórakozni.

Galambos Edit

A fotókat Babák Zoltán készítette.

Népszerű

Fotó: Babák Zoltán Fotó: Babák Zoltán

Óvintézkedések mellett zajlott a Reménységek Tornája

Sport

Mentáscsokis sósmogyorós pohárkrém (Fotó: Babák Zoltán) Mentáscsokis sósmogyorós pohárkrém (Fotó: Babák Zoltán)

SEGÍTSÉG! Érzékeny vagyok!

Gasztronómia

Az Oktatási Hivatal elismerő címe a GFE Gyakorlóintézményének

Oktatás

A Kossuth-téren felvonják az 56-os lobogót (Fotó: Babák Zoltán) A Kossuth-téren felvonják az 56-os lobogót (Fotó: Babák Zoltán)

Babák Mihály: A szabadságvágy ünnepe volt 56

Közösség

A rovatot támogatja:

Hirdetés

Archívum

2020. október
h k s c p s v
« Sze    
 1234
567891011
12131415161718
19202122232425
262728293031  

Kategóriák

Friss

Connect