in ,

Judoztak a szarvasi karatésok

0

Napi két edzéssel töltötték ki múlt heti szabadidejük jó részét szokásukhoz híven karateversenyzőink. Délelőttönként a képességfejlesztés volt előtérben, koordinációs gyakorlatok, ellenállásos munkák, és technikai fejlesztés alkották az edzés anyagát. Az esti foglalkozások témája már a gyakorlati küzdelem volt: változatos feladatokon keresztül vették át a sportolók a mérkőzéseken felmerülő helyzeteket. Helyet kaptak a helyzetek előkészítései, a másodszándékok, kontratámadások, a több hullámban végrehajtott támadások, az azok utáni védekezések, és az átvett akciók egyaránt. A napok szabadküzdelmekkel, míg a tábor utolsó esti edzése kontrollmérkőzésekkel zárult.

A tábort színesítette Kerstner Róbert korábbi judo válogatott edző foglalkozása. Sportolóink avatott szakembertől tanulhatták az esések, lábsöprések, földrevitelek tudományát. Tanítása alapos volt, kitűnően megtalálta a hangot sportolóinkkal, akik érdeklődve figyelték és élvezettel hajtották végre az újabb és újabb feladatokat, megismerkedve és elsajátítva azok mesterfogásait. Az edzésnapok Horváth Éva korábbi magyar bajnok karatés instrukcióival vezényelt nyújtással fejeződtek be.

A tábor egyben felkészülés is volt, hiszen jövő héten útjára indul a járványhelyzetre megoldásként érkező kis létszámú csoportokban megrendezésre kerülő Magyar WKF Karate Liga.

Ruzsinszki György

What do you think?

0

Csendes főhajtás nagyjaink emlékére

Kis István otthonának csodálatosan gondozott kertjében (Fotó: Babák Zoltán)

Egy zenész ars poeticája – versben