Menu
in ,

Megújult a Nyelvi Hét

Iskolánkban néhány évvel ezelőtt kezdődött az ún. szakmai hetek megrendezése, azaz a nyelvi, reál és humán munkaközösségek által szervezett, egy héten keresztül megvalósuló programok sorozata.

Az idei évben meglehetősen nehéz helyzetbe kerültünk mi, nyelvszakosok, hiszen figyelnünk kellett arra is, hogy az eddigiektől eltérően a tanulók nem csoportosulhatnak, olyan tevékenységeket kellett kitalálnunk, amelyek során megvalósítható a távolságtartás, és az egyéb biztonsági előírások betartása sem kerül veszélybe. Korábban különböző tanulócsoportok hallgathattak együtt előadásokat, este Halloween partyn vetélkedhettek, stb., az idén viszont más keretet kellett adni a témahétnek.

Végül az a döntés született, hogy az egész iskolát, minden osztályt megmozgató vetélkedőt szervezünk, melynek során három napon át három-három feladatot kell megoldaniuk a diákoknak. A vezérmotívum az angol és német kultúra őszi fesztiváljai, ünnepnapjai voltak, azaz a Halloween, a Hálaadás, a Guy Fawkes-nap és az Oktoberfest. Fontos volt, hogy a napi feladatokat úgy osszuk be, hogy azok megvalósítása ne legyen túl időigényes, azaz akár egyik napról a másikra is megoldhatóak, elkészíthetőek legyenek. Szempont volt az is, hogy az egyes osztályok minél több tanulót mozgósítsanak a megvalósítás során.

A feladatok összeállításakor alapkövetelményként fektettük le, hogy kreativitást, ötletességet igénylő, de megvalósítható kihívások elé állítsuk a diákokat. Ez azt eredményezte, hogy nagyon színes és értékes megoldások születtek, amelyek a szürke hétköznapokat is feldobták, mivel az egyik napon „szellemes” sminkeket vártunk a diákoktól, egy másik napon pedig jelmezbe kellett öltözniük. Egy másik feladat volt, hogy készítsenek süteményeket vagy szendvicseket a Halloween jegyében, így minden osztály jól járt, hiszen miután lefotózták az elkészült ételeket, közösen elfogyaszthatták azokat. A rajzos feladatokból egy kis kiállítást rendeztünk, ahol a tanulók megtekinthették egymás alkotásait is. Egészen új elem volt a vetélkedőben, hogy rövid videófilmeket is vártunk, melyeken az osztályok sportoltak, tűzijátékot „gyújtottak” tűz nélkül, illetve énekeltek.

Összességében sikeresnek nevezhetjük a rendezvényt, hiszen a legtöbb osztály szinte minden feladatot teljesített. Természetesen nem volt büntetés azért, ha valamit nem tudtak megvalósítani, de látszott, hogy sokan részt vettek, és ami még fontosabb, élvezték, hogy valami mást is csinálhatnak a házi feladatok és dolgozatra való készülés mellett. A győztes osztályok:

3. hely: 10.A – 62 pont

2. hely: 11.C – 68 pont

1. hely: 11.A – 70 pont

Természesen nem maradtak el a klasszikusnak számító programok sem. Mind német, mind angol nyelven számos színvonalas prezentációt hallgathattunk meg kisebb csoportokban. Megrendeztük a Garai László Idegen Nyelvi Verseny szóbeli döntőjét is, mely után az alábbi végeredmény született:

német nyelv:

3. hely: Lázár Dániel 12.A

2. hely: Seres Ákos 12.B

1. hely: Egri Gergő 12.B

angol nyelv:

3. hely: Makai Gergő 9.C

2. hely: Pálinkás Hunor 9.C

1. hely: Uhljár Adrienn 9.B

A A zsűri külön díjazta a legjobb szóbeli teljesítményt nyújtott diákokat: Egri Gergőt (német) és Uhljár Adriennt (angol).

idegen nyelvi munkaközösség

Exit mobile version