in ,

Lezajlottak az előrehozott érettségik a Vajdában

0

55 11. és 12. évfolyamos diák, közülük 48 vajdás jelentkezett az előrehozott őszi érettségi vizsgákra, aminek helyszínéül a Vajda Péter Evangélikus Gimnázium szolgált. A járvány közülük is karanténba kényszerített néhányat, ezért nem tudtak megjelenni a szóbeliken.

Elsőként Kitajkáné Szántai Máriát, a gimnázium igazgatóját kérdeztük, miért van az idén jelentősége az őszi vizsgáknak: “Két okból volt az idén nagyobb jelentősége az őszi érettségi vizsgának. Az egyik, mivel 2020-tól ismét bővült azoknak a tárgyaknak a köre, amelyekből előrehozott érettségi vizsgát lehet tenni, a másik, hogy a tavaszi vizsgaidőszakban az előrehozott vizsgára készülők végül nem vizsgázhattak le a járványhelyzet miatt. Ezért is kértük, hogy vizsgahelyszín lehessen nálunk. Így nem kellett a tanulóknak vidékre utazni. 48 tanuló tett előrehozott vizsgát, közülük többen két tantárgyból. A legtöbben angolból, informatikából és szlovákból. Elsősorban középszinten, de volt, aki már most az emelt szintet célozta meg. Alig volt jelesnél rosszabb eredmény, ami nem csoda, hiszen ezen az önként vállalt megmérettetésen elsősorban a motivált tanulók vesznek részt.

Az előrehozott vizsgának általában két célja van. Vagy az, hogy az öt vizsgatárgyból bizonyos vizsgákat letéve a többire tudjanak nagyobb energiát fordítani, például, ami a felvételi tárgya lesz. De van olyan is, aki a középszintű vizsgával egyfajta rutinra akar szert tenni, hogy tavasszal szintemelő vizsgával emelt szinten is érettségizzen. Mindkét szempont fontos, hiszen most már csak emelt szintű vizsga birtokában lehet bármilyen felsőoktatási intézménybe bekerülni.

A kialakult helyzetben különleges körülmények között zajlott a vizsga. Szeretném megköszönni a kollégáim áldozatos munkáját. Az eredményekről és a körülményekről egyébként az érettségi vizsga elnöke is elismeréssel szólt.”

A felkészítő tanároktól, illetve a vizsgázóktól is érdeklődtünk, milyennek találták a feladatsorokat.

Milyen nehézségű volt az érettségi?

Hortobágyiné Csizmadia Edina (informatika): Az idei vizsgasor megfelelő volt a tanulók tudásának felméréséhez. Pontosan olyan feladatokat kaptak a tanulók, amire készültünk, meglepetés nem volt. Mivel az évközi számonkérésekre adott időnél is az érettségin rendelkezésre álló idővel kalkuláltunk, az időbeosztással szinte senkinek nem volt problémája. Az informatika érettségi két részből áll: egy gyakorlati feladatsorból, melyet számítógépen kell megoldani az írásbelin, valamint a szóbeli vizsgából. Mivel a pontszámok megoszlása a gyakorlati és szóbeli vizsgarész között nagyon eltérő (120 pont és 30 pont), a vizsga eredményét szinte egyértelműen meghatározza a gyakorlatban elért eredmény. A diákok nagyon szépen felkészültek, és 4,8 lett az informatika átlag. Ha százalékban akarom kifejezni, akkor is egészen remek, 80 % feletti átlagot értek el.

Németh Judit (angol): Az angol nyelvi érettségi teljes mértékben megfelelt az elvárásainknak, a diákok nagyon jól szerepeltek, nem volt se túl könnyű, se túl nehéz.

Frankó Anna (szlovák): A négy vizsgarészből álló írásbeli feladatsor nem volt sem könnyebb, sem nehezebb az előző évekhez viszonyítva. Minden vizsgázó meg tudta oldani a feladatokat az adott időintervallumokban.Az írásbeli vizsga átlaga 88%. A szóbeli vizsgára is jól felkészültek a diákok, ketten is javítottak egy-egy jegyet. Összességében a diákok átlaga 4,8. Nagyon szép eredmény, hiszen 11. évfolyamos diákok érettségiztek. Büszke vagyok a diákjaimra, hogy a tavaszi digitális oktatás, illetve  az akkori előrehozott érettségi vizsgák törlése ellenére ilyen szépen helytálltak.

Volt a feladatok között valami váratlan?

Hortobágyiné Csizmadia Edina: A digitális oktatás időszaka és a nyári szünet kicsit nehezítette a felkészülést, de az elmúlt pár hétben igyekeztünk feleleveníteni a tanultakat és pótolni a hiányosságokat. A járvány a vizsgákra is rányomta a bélyegét, hiszen végig azon izgultunk, hogy ne jöjjön közbe semmi, mindenki jelen tudjon lenni minden vizsgarészen. Sajnos egy tanuló a szóbeli vizsga alatt karanténban volt betegség miatt, ezért ő az informatika vizsgát tavasszal fejezheti be (az írásbeli eredménye ilyen igazolt esetben megmarad és továbbviheti) a szóbeli vizsgarésszel.

Németh Judit: Nem igazán, azt kaptuk, amire számítottunk.

Frankó Anna: Nem volt váratlan feladatsor, a már jól ismert feladattípusok voltak az írásbeli feladatlapokon.

Tasgyik Vanessza angol nyelből és informatikából, Schubert Lili angolból, Lévai Kata német és informatika tárgyakból, Szrnka Artúr szlovák nyelvből járult a vizsgabizottság elé.

Érzésed szerint hogy sikerült?

Tasgyik Vanessa: Érzésem szerint jól sikerültek a vizsgáim. Viszont angolból kicsit jobbat szerettem volna írni.

Schubert Lili: A körülményekhez mérten elfogadhatóan, bár lehetett volna jobb is.

Lévai Kata: Mindkét vizsga jól sikerült, ami az eredményeimen is meglátszik, bár a német érettségin szerettem volna jobban teljesíteni.

Petrovszki Orsolya: Szóbelim rendkívül jól sikerült, és az írásbelimmel is teljesen meg vagyok elégedve.

Szrnka Artúr: Az írásbeli, ill. a szóbeli erdményemmel is elégedett vagyok.

Erre számítottál? Könnyen vetted az akadályokat?

Tasgyik Vanessza: Valami ilyesmire számítottam, azonban eléggé izgultam tanáraink biztató szavai ellenére is.

Schubert Lili: Elképzelésem sem volt, hogy mire számíthatok.

Lévai Kata: Elképzeléseimhez hasonlóan zajlottak le az érettségik, amin részt vettem. Az írásbelin és a szóbelin is nagyon izgultam, mert a lehető legjobbat akartam kihozni a tudásomból. Igazi próbatétel volt, de kiváló tapasztalot szereztem, így a tavaszi érettségin nem fogok annyira izgulni. Tanáraim és barátaim támogatása sokat jelentett nekem.

Petrovszki Orsolya: Nem számítottam rá, hogy ennyire izgulni fogok, főleg a szóbeli előtt, de amint elkezdtem beszélni/ írni, elmúlt ez a hatalmas izgalom. Tanárom nagyon sokat segített, emiatt nagyon hálás vagyok neki.

Szrnka Artúr: Mivel már a nyelvvizsgán túl vagyok, nagyjából tudtam, mire számítsak, de a járványhelyzet miatt nem igazán tudtam, hogy a szóbelinél mire számítsak.

Tervezel tavasszal ebből a tárgyból emelt szintű érettségit tenni?

Tasgyik Vanessa: Igen, tavasszal informatika tantárgyból emelt érettségit szeretnék tenni. Ez a továbbtanulásomat fogja segíteni.

Schubert Lili: Nem.

Lévai Kata: Informatika tantárgyból tavasszal emelt szintű érettségit fogok tenni, hogy az SZTE Természettudományi és Informatika karán programtervező informatikus szakon tanulhassak tovább.

Petrovszki Orsolya: Ebből a tantárgyból nem. De angol nyelvből szeretnék emelt szintű érettségit tenni.

Szrnka Artúr: Igen.

Végül az eredmények azt mutatták, hogy vajdások felkészülten vágtak neki életük első, igazán fontos megmérettetésének. Középszinten angolból 33, informatikából 15 diák vizsgázott. Előbbinek 4,97, utóbbinak 4,8 lett az átlaga. Mellettük szlovák és német nyelvből, kémiából és földrajzból tettek még ezen a szinten érettségit hasonló eredménnyel.

Emelt szinten angolból 5, kémiából 1 fő vizsgázott, mind jelesre. A 90 százalék felett teljesítőket a vizsgabizottság tantárgyi dicséretben részesítette, így a 26 diák összesen 35 erről szóló dicsérő oklevelet vihetett haza.

0

Egy igazi határon átnyúló karácsonyi történet

0

Komplex élőhely-rekonstrukció a Kígyósi-pusztán