in

Disznótoros múlt – fogyasztói jövő?

A kép a Tessedik Sámuel Múzeum gyűjteményéből való: Dr. Domán Imre felvétele (1930), Gyurik hentes gyermekeit ábrázolja

Melyek a hamisítatlan szarvasi kolbász hozzávalói? – erre a kérdésre a legtöbben szinte azonnal sorolni kezdik azt a négy fűszert, amelyek elengedhetetlenek a jellegzetes disznótoros finomsághoz. Mindazonáltal az is valószínűsíthető, hogy jóval kevesebb azok száma, akik a disznóvágás hagyományának az eredetét is ismerik, illetve emlékezek még azokra az időkre, amikor a jeles esemény hajnalhasadtától késő éjszakába nyúlóan tartott.

A Köztünk élnek nyolcadik része nem kevesebbre vállalkozik, mint hogy bevezesse a hallgatókat a kezdetekbe. Mótyán Tibor, a Szarvasi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat elnöke arról is mesél, hogy milyen különbözőségek mutatkoznak az egyes településen a disznóvágások terén, valamint gyermekkora féltve őrzött emlékeit is felidézi.

– Előző nap már ott aludtunk mi, gyerekek is. Izgultunk nagyon, ezért már négy óra után fenn voltunk. Amikor viharlámpával elindultunk a disznó felé, annak mindig volt egy különleges hangulata. Kicsit sajnáltuk is az állatot, de mindig azt mondták, hogy ne sírjunk, mert akkor a hiedelem szerint nehezen hal meg – nosztalgiázott, a régi idők maradandó pillanatai között kutatva.

Mindemellett megoszt néhány anekdotává szelídült, kacagtató történetet is, amely a disznó leszúrása közben esett meg velük.

Gyurcsik János a hagyományos eszközöket és a disznóvágás fázisait ismerteti meg a hallgatókkal. De nem feledkezik meg a hagyományos disznótoros ízekről sem, amelyből a hosszú, téli napokon bőségesen jutott az asztalra.

Ellátogatunk Csabacsűdre is, ahol a Csabacsűdiek Baráti Köre Hagyományőrző Egyesület tavaly már kilencedik alkalommal rendezett tradicionális disznóvágást, elsősorban a jövő generációját megcélozva. Jansik Györgyné, a civil szervezet vezetője ugyanis hisz benne, hogy elődeink örökségét tovább kell adnunk, különben elnémulnak az egykor disznóvonítástól hangos utcák.

Hogy lehet-e jövője a disznóvágásoknak, illetve fogékonnyá tehető-e a téma iránt a fiatalság? – megtudhatják január 20-án, 12 órakor a magazinból. A műsor a Rádió Szarvas frekvenciáján és online is elérhető.

A kép a Tessedik Sámuel Múzeum gyűjteményéből való: Dr. Domán Imre felvétele (1930), Gyurik hentes gyermekeit ábrázolja

A TOP-7.1.1-16-H-ESZA-2019-00185 azonosítószámú, Köztünk élnek című projekt támogatási összege 2 804 278 Ft. A projekt az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg.

(x)

Tetszett a cikkünk?

Fotó: Babák Zoltán0

Már készülnek a megye egyre Csabacsűdön

Biden vagy Trump? Trump vagy Biden?