Postafiók
Életének 87. évében elhunyt Itamár Jáoz-Keszt – olvastuk a hírt. Itamár Jáoz-Keszt nemcsak „magyarországi születésű izraeli költő”, hanem Szarvason született költő is egyben. Az 1990-es években többször jött Magyarországra, és ellátogatott Szarvasra is, megkereste szülőházát a Béke utcában. Nem véletlenül adta a Csodaszarvas címet antológiájának, mely az általa válogatott magyar költészet (magyar-héber) gyűjteménye.
„Itamár Jáoz-Keszt 1934-ben született Szarvason, Keszt Péter néven; családjával 1944-ben Bergen-Belsenbe deportálták, de túlélte. 1951-ben kivándorolt Izraelbe, ahol irodalmat, bibliatudományt és hébert tanult a Tel Aviv-i Egyetemen, majd az Eked kiadót vezette, és az azonos című folyóiratot szerkesztette. Költészetén kívül számos prózakötetet, köztük egy önéletrajzi ihletésű trilógiát adott közre” – idézi fel Szántó T. Gábor, a Szombat című zsidó kulturális folyóirat főszerkesztője.
Izraelben felvette az Itamár Jáoz-Keszt nevet. Nem tudta végleg eltávolítani magától anyanyelvét, még akkor sem, ha héberül folytatta is később irodalmi tevékenységét. A nevében lévő Jáoz is szülővárosának, Szarvasnak a nevére utal. Nem magyar nyelven verselt, de héberre fordította a magyar költészet klasszikusait: háromkötetes antológiáját adta közre héber fordításban.
„Ilyen teljességű válogatás nemigen látott másutt napvilágot a magyar költészetből. Anyanyelve, bár érzelmileg eltávolodott Magyarországról, visszakívánkozott a feledésből, és ő a lehető legkreatívabb módon igyekezett használni tudását. Ha már magyarul írni nem tudott, és nem akart, választott nyelvére ültette át a magyar költészet színe-javát. Kölcsey Himnusza héberül is a megszólalásig követi a magyar hangsúlyt, s a héberbe átszivárgó magyar kifejezések a felejtésre való képtelenség jelképei” – méltatja fordítói életművét Szántó T. Gábor, majd így folytatja:
„A ’90-es években egy portréfilmbe vágtunk bele a Magyar Televízió számára Itamárról, le is forgattunk három órát, majd, mint annyi terv, ez is köddé vált az MTV zavaros viszonyai közepette. Az enyészeté lett, mondhatni szó szerint. Amikor Itamár kérésére megpróbáltuk visszaszerezni legalább a nyersanyagot, amit visszakaptunk, lejátszhatatlan volt. A felvétel megsérült, nem láthattuk viszont a szülővárosában, Szarvason, a Kőrös-parton rögzített képeket, sem a szülőházat, ahol már mások éltek, és nem láthattuk-halhattuk azt sem, amit felesége, Chana, a holokausztirodalom professzora, sem azt, amit lánya, Shilhav, ma utódja az Eked kiadó élén, a beszélgetések során hozzáfűzött Itamár visszaemlékezéseihez. Nem maradt meg az sem, ahogy héberül és magyarul mondta verseit.”
Itamár Jáoz-Keszt a 20. századi magyar költők héber nyelvű fordításaiért 2012-ben elnyerte a Magyar PEN Club által alapított Janus Pannonius műfordítói díjat.”
A 60 éves Itamár Jáoz-Keszt-1995-ben szülővárosába látogatott. Felkereste egykori szülőházát, ahol orvos édesapja rendelt, egykori ismerősöket is keresett, de nem talált. A Városi Könyvtárban találkozott a személyisége és költészete iránt érdeklődő szarvasiakkal. A vele készült riportból idézünk.
„…A Keszt család ősei mintegy 200 éve telepedtek Magyarországra. Anyai ágon egyik dédapja, Josua Silberstein, a váci csodarabbi íróember. Az apai ág Szarvason telepedett le. A család tagjai a város jómódú polgárai közé tartoztak: kereskedők, értelmiségiek voltak. Az édesapa, Keszt Béla külföldön szerzett orvosi diplomát, majd – hazatérve az I. világháborúból – Szarvason telepedett le. Felesége szentesi zsidó családból származott. Két gyermekük született: Marica és Péter.
Keszt Péter a helyi zsidó iskolában kezdte tanulmányait – magyar nyelven. 1944-ben gettóba kerültek, majd egy Bécs-közeli faluba szállították a családot mezőgazdasági munkára. Részben a szerencsének, részben az apa orvosi hivatásának köszönhetően a család tagjai megérték a tábor felszabadulását.
1945-ben a család visszatért Szarvasra. A gyerekek pótolták az évvesztést. A nyomasztó emlékek elsősorban az édesanyát viselték meg, ezért a család Budapestre költözött. Keszt Péter az Eötvös Gimnáziumban kezdte meg középiskolai tanulmányait.
„ – Bergen-Belsenben írtam egy verset. Éhség vagy valami ilyesmi volt a címe. Elküldték Boldizsár Ivánnak, aki akkor lapszerkesztő volt. Nehéz elhinni, hogy gyerek írta – mondta – de ha valóban, akkor nagyon tehetséges” – vallott a kezdetekről a költő.
„Itámár Jáoz-Keszt átlépett egy határt. Bár eredeti nyelve magyar, és magyarul írta első verseit, költészetének választott nyelve a héber. Így lett a Péterből Itámár, a Kesztből Jáoz-Keszt, izraeli költő, akinek versei mélyén ott rejtőzik egykori nyelve, egykori hazája és szülővárosa. Tudatosan vált izraeli költővé, egyben a magyar költészet izraeli nagykövetévé” – zárta a riportot készítője, dr. Kutas Ferenc.
(A teljes riport a Szarvasi Krónika 1995/9, számának 17-19. oldalán olvasható.)
Ezzel az összeállítással búcsúzunk Szarvas egykori szülöttétől.
Szerkesztette dr. Kutasné Sz. Judit
