in ,

Romantikus téli séta

Balázs és Hanna
Balázs és Hanna

Valentin napra minden évben készülünk valamilyen programmal, akcióval. Ebben az évben az online szolgáltatásaink kerülnek előtérbe, így a tavaly fejlesztett Városfoglaló játékunk is, a szarvaskincsei.hu.

Aki itt él, biztosan tud olyan helyet mondani, ahová ő járt ismerkedni, randevúzni. Ezek a helyek generációnként változtak, de van olyan hely, amely több korosztálynak is nyújtotta ezt az élményt. pl. az Erzsébet-ligeti pavilon.

Az új, ​Romantikus téli séta​c​ímű útvonalunkon a résztvevők végigjárhatták a szerelmesek által kedvelt utcákat és randihelyeket. Igyekeztünk sorra venni azokat a szórakozóhelyeket, pontokat, helyszíneket, környezetet, amelyek kellemes emlékeket idéznek fel a játékos párokban. A ​Romantikus téli séta​útvonal bejárása egy mobilinternet eléréssel rendelkező okostelefonnal követhető. A 16 helyszínből álló túra pontjainál egy rövid leírást olvashatnak el a résztvevők, majd egy kvízkérdésre kell válaszolniuk. A játékos kérdések a helyszínhez vagy a romantikához kötődnek. Két helyszínen egy-egy szótöredéket is elrejtettünk, amelyeket a kezdőállomáson kapott válaszlapra kellett leírni.

Ez a séta más mint a tavaly ősszel megrendezett városismereti túránk, ahol idegenvezetővel járhattuk be közösen Szarvas helytörténeti értékeit. A Valentin napi sétán egyénileg indulhattak a párok, az este 8 és reggel 5 óra közötti kijárási tilalom idején kívül egész nap.

Ezen 1 hét alatt nyereményjáték és akció is kapcsolódott a programhoz. Mindenki, aki elindult, az édesM cukrászda jóvoltából 10% kedvezménnyel vásárolhatott tőlük édes aprósüteményeket, pogácsákat az útra. Akik bedobták az utolsó helyszínen lévő postaládába a válaszlapot, azok közül sorsoltunk egy párt, akik “édes ajándékokat” kaptak.

A szarvaskincsei.hu felületen látható, hogy a túra kb. másfél óra alatt tehető meg, egy kényelmes tempóban, ez kb. 6000 lépés, kb. 5 km.

Lényeg, hogy a párok a pandémia idején is tudjanak olyan kettesben eltöltött programot találni, amely által kicsit emlékezhetnek a kapcsolatuk kezdetére, vagy tavaly nyárra, amikor még mehetünk szórakozni.

Városfoglaló oldalunk adatai alapján a sétán ​kb. 84 fő vett részt.

A szarvaskincsei.hu oldalon továbbra is elérhető a ​Romantikus télis séta​útvonal. Aki
szeretné még végigjárhatja kedvesével a romantikus helyeket és tesztelheti tudását is!

Vélemények a játékról:

​“Annyira jó volt kicsit elfelejteni mindent, ami jelenleg zajlik a világban, és csak egymásra figyelni. Vettünk egy kis úticsomagot is az ÉdesM cukrászdában, és az még jobb hangulatot teremtett az egész sétához. Igaz, hogy születésünk óta itt élünk Szarvason, de ezáltal a játék által mégis megtudtunk új érdekes információkat szeretett városunkról. Köszönjük az élményt! Hanna & Balázs “

​“Tényleg nagyon ötletes és izgalmas program volt. A gyerekeknek is jó volt, hogy nem “sima” séta volt, hanem az app és a kérdések feldobták. Sok mindent tudtunk nekik mesélni a fiatalkorunkból. Bea és családja”

​“Köszönjük szépen ezt a kis túrát, hogy jobban megismerhettem a városunkat! Egy élmény volt! Még több ilyet! Nóra és Tibor”

​Hihetetlen a technika. Tetszett, jó volt emlékezni. Gratulálunk a szervezőknek! Jövünk újra, ha lesz ilyen! Krisztina és Zsolti

​Köszönjük! Klassz volt és kreatív! Ildi és Norbi

​Először vettünk részt ilyen túrán, melyet február 14-én teljesítettünk. Köszönjük az
élményeket! Viki és Zoli

​Nagyon jó volt, köszönjük a szervezést! Kati és György

​Kellemes “kiszabadulást” nyújtott a városba egy kincsvadászat keretében. Mónika és férje

 Molnárné Pető Beáta

Sándor Janika (középen)

Várunk vissza, Jancsi!

Újabb tizennégyezer személyt oltanak be Békés megyében