Menu
in ,

Továbbra is az országos harmadik vonalban csatázhatnak a szarvasi teniszezők

A Szarvasi Tenisz Club OB II-es csapata 2020. szeptember 5-én, szombaton

A Szarvasi Tenisz Club OB II-es csapata 2020. szeptember 5-én, szombaton

Hosszas huzavona után eldőlt, hogy a honi szövetség elfogadta a Szarvasi Tenisz Club nevezését, így a Körös-parti együttes a harmadik évét is az OB II-es csapatbajnokságban töltheti májustól.

Az előzetes hercehurcát egy, a tavalyi év végén le nem játszott mérkőzés okozta, ami befolyásolta a csoportból kieső csapat kilétét. Végül a honi szövetség illetékesei bölcs belátást tanúsítva, mindkét érintett fél nevezését elfogadták, így idén is a harmadik vonalban csatázhatnak egymással.

Mint azt Eckert Rolandtól, a szarvasiak csapatvezetőjétől megtudtuk, nem szeretnének hasonló kelepcébe kerülni, ezért igyekeztek megtartani értékeiket, illetve tovább erősíteni soraikat.

– Bartók Béla személyében egy erős OB II-es játékost sikerült hazacsábítanunk, illetve hozzá hasonlóan vendégjátékosként nálunk szerepel majd a többszörös vidékbajnok, Hegyi Norbert, aki F16-os szinten anno országos top tízes teniszezőnek számított. További változást jelent, hogy Venásch Zsolt tavalyi helyét a visszatérő dr. Lengyel Ákos veszi át a keretben. Ő szintén nagy hasznunkra lehet a terveink megvalósításában, mint ahogyan a Békéscsabáról újabb évre kölcsönkapott Belanka Ádámra is fontos láncszemként tekintünk – mondta el Eckert Roland.

A Szarvasi TC tavaszi erősorrendje: Gruner Benedek, dr. Bencze Tamás, Belanka Ádám, Parczen Benedek, dr. Szalbot Balázs, Eckert Roland, Bartók Béla, Párizs Szabolcs, dr. Lengyel Ákos, Hegyi Norbert, Selymes Martin.

Bakulya Mihály

Exit mobile version