Menu
in , ,

Hétszer zörrent a háló a nagy gólok mérkőzésén

Körösfalvi Kristóf gólja (Fotó: Babák Zoltán)

Otthonában fogadta a Csabacsűdi GyLSE a nagy testvért, a Szarvasi FC 1905-öt a megyei bajnokság 8. fordulójában vasárnap.

Tavaly április 18-án nyári idő tombolt, most meg jó húszassal volt hidegebb, 8 fok mellett folyamatosan esett.

Ez sem akadályozta meg a pályával szomszédos telken disznót vágókat, hogy a kerítés résein átnézzenek, miként szerepelnek kedvenceik.

Az első gólra nem kellett sokáig várni. A harmadik percben Zima Dániel vette be Petrovics Zsolt kapuját. Hatalmas lövés, szép gól, 0-1.

A 12. percben Sindel Roland lőtt be egy szögletet, amiből Polonszki Patrik lőtt hatalmas kapufát.

Újabb lehetőséget kapott Szarvas, miután Furár Róbertet elkaszálták a 16-oson belül, de Bozsó László magasan a kapu fölé lőtte a büntetőt. Jobb is volt ez így, mert a hazaiak legalább nem tették le a fegyvert.

A 14. percben Furár szöktette magát balról keresztbe a tizenhatos magasságában, majd hátrapasszolta Kiri Bencének, aki 18 méterről bevarrta a csűdiek kapujának felső sarkába (0–2).

A 20. percben egy nem túl erősen balról keresztbelőtt csűdi labda után vetette magát a szarvasi kapus. Jól is tette, mert nagyon úgy nézett ki, hogy befért volna a jobb kapufa mellett. Kasik Viktornak sikerült szögletre mentenie.

A harmadik szarvasi gólt Furár Róbert szerezte. A csabacsűdi kapusnak majdnem szerencséje volt, de nem tudta megfogni a labdát, kipattant, de Furár másodszor már nem hibázott (20′ 0–3).

A 27. percben egy előretolt labdára bátran futott ki Petrovics a kapujából, de Styecz Milán elhúzta mellette a labdát, akit az sem zavart a gólszerzésben, hogy az időközben visszaérkező Viszkok Csaba hátulról megpróbálta eltolni a labdát előle (27′ 0-4).

A 39. percben ismét egy Styecz-gólnak örülhettek volna a nézők, ha lettek volna. Zima visszaadott labdájából ismét hatalmas gólt lőtt a szarvasi csatár (0–5).

A csabacsűdi oldalon Magyar Martin volt kétszer veszélyes a vendégek kapujára, majd Endrefalvi Erik lőtt hatalmas kapufát. A hazaiaknak nem volt szerencséjük.

A második félidőben a szarvasiak mintha csak az eredmény tartására törekedtek volna. Ennek ellenére lendületesen folyt a játék mindkét oldalon. Az ilyen szomszédvári rangadók gyakran torkollnak indokolatlan keménységbe, de ennek itt most nyoma sem volt.

Öt perccel a vége előtt a kifejezetten kemény Sovány Pált a húsz kilóval könnyebb Bány Bence építette be a gyepbe, akinek ezért Zahorán János játékvezető elismerése képpen egy sárgát adott, egyúttal szabadrúgást ítélt a hazaiaknak. Bány a mérkőzés után otthon a trófea kívánságlistáján kipipálhatta Soványt.

Körösfalvi Kristóf állt a büntetőpont magasságában, a tizenhatos vonalán kívül két-három méternyire letett labda mögé, majd futott neki és lőtte Kasik Viktor kapuja felé. A szarvasi kapus valószínűleg nem számított arra, hogy faluhelyen ilyen szögből szabadrúgásból gólt kaphat; talán inkább beadásra számított, ezért csak szemmel követte a labda útját, egészen a feje fölött a bal felső sarokig (1–5).

A csabacsűdiek örömébe az első gólt szerző Zima piszkított picit bele, aki egy a tizenhatos magasságában keresztbeadott labdát lőtt ismét a hazaiak hálójába Petrovics kapusnak csak nézőszerepet hagyva.

Összességében nagyon szép gólokkal egy egészen jó mérkőzést láthatott a disznóvágás végeztével a kerítések résein átszivárgó néhány ember. Annak ellenére, hogy a Csabacsűd nem játszott alárendelt szerepet, kijött az a különbség, amit a két csapat tabellán elfoglalt helye is indokol. Míg a hazaiaknak a kapu előtt elfogyott a kreativitás és a lendület, Soma játékosai sokkal precízebben, mérnökibb pontossággal fejezték be akcióikat.

Csabacsűdi GYLSE–Szarvasi FC 1–6 (0–5)

Csabacsűd, zárt kapuk mögött. Vezette: Zahorán János.

Csabacsűd: Petrovics – Gombár, Sovány, Viszkok Cs., Pecznik, Rafaj, Jelen (Körösfalvi), Tasi N., Kasik, Magyar (Gyurik), Endrefalvi. Edző: Kondacs János.

Szarvas: Kasik V. – Bány I. (Kerekes), Zima, Polonszki, Furár (Mojzsis), Bozsó, Kiri M. (Bakró), Kiri B. (Varga I.), Styecz (Bány II.), Sindel, Szikora. Edző: Somogyi János.

Gólszerző: Körösfalvi (85.), ill. Zima (4., 88.), Bozsó (17.), Furár (24.), Styecz (29., 41.).

Exit mobile version