in ,

Nagy iramú kezdés után hat lőtt gólig jutottunk

A kilencedik fordulóban Békéscsabára látogattunk, ellenfelünk a MÁV csapata volt. Az első fordulóban a Loki igencsak megnehezítette a dolgunkat, kínlódva szereztük csak meg a győzelmet, ezúttal nem szerettünk volna hasonló szenvedést átélni, bár az utóbbi időben nyújtott teljesítményünk talán nem is adott okot rá.

  1. perc: Sindel jobboldali szöglete átsuhant a lábak között, Kiri Bence eszmélt a leghamarabb, és hét méterről egyből a kapu bal oldalába helyezett. 0-1.
  2. perc. Furár küldte támadásba Sindelt a balszárnyon, aki lerázta a mellette futó védőt, majd a kirontó kapus mellett, hét méterről a kapu közepébe gurított. 0-2.
  3. perc: Zima tett egy kört a baloldalon a Delitől kapott labdával, majd 18 méterről a már tőle megszokott nagy gólt ragasztott a kapu jobb oldalába. 0-3.
  4. perc: Tóth indult meg egy félpályánál csent labdával, majd nagy vágta után középre adott, ahol az érkező Turcsek hét méterről helyezett a hálóba. 1-3.
  5. perc: Furár indításával Styecz került ígéretes helyzetbe, de önzetlenül sarokkal Sindelhez játszott, aki nyolc méterről higgadtan a kapu közepébe gurított. 1-4.
  6. perc: Sindel jobbról elvégzett szabadrúgása után Styecz küldte felhőfejessel kapura a labdát, ami a felsőléc érintésével hullott a gólvonal mögé. 1-5.
  7. perc: Kissé elszundikáltunk egy hazai bedobás után, majd a már egyszer bevált Tóth-Turcsek összjáték után utóbbi talált a kapunkba öt méterről. 2-5.
  8. perc: Varga keresztlabdájával Sindel indult meg a balszélen, a kapust kicsalta, majd remek ütemben középre gurított, az érkező Furár pedig öt méterről a léc alá lőtt. 2-6.

Nem túlzok, ha azt mondom, hogy fergetegesen kezdtük a találkozót, az hagyján, hogy tucatnyi perc leforgása alatt háromszor vettük be Juhász kapuját, de ezen a szinten ritkán látható tempót diktáltunk, nem hagytuk levegőhöz jutni a hazaiakat, akiket láthatóan váratlanul érte agresszív játékunk. Nem kellett nagy jóstehetség ahhoz, hogy belássuk, ezt a magunk által diktált tempót nem fogjuk tudni sokáig tartani, ami be is igazolódott mert jó húsz perc után rendezte sorait a vasutas gárda, és mi is beálltunk a megszokott iramunkra. Ez viszont nem jelentette azt, hogy unalomba fulladt volna meccs, mert még Bozsó, és Sindel is betalálhatott volna, mielőtt szépített a Máv. A második félidő is a mi helyzetünkkel indult, de az első elején tapasztalt iram már nem köszönt vissza, egyre többet próbálkoztunk a hosszú indításokkal, a már jól bevált rövidpasszos játék helyet, így az eladott labda is gyakoribb lett. Szép csendben azért két gólt elhelyeztünk a Loki hálójában, mire ugyan válaszolni tudtak, de a végjátékban mégiscsak a mienk volt az utolsó szó, ami beállította a végeredményt. Összegezve a látottakat, elmondhatjuk, hogy egy ritkán látható irammal indított kezdés után szolidabb tempót vettek fel a felek, amelyben már a Máv is bemutatott néhány formás támadást, de ők is tudták, hogy ez a találkozó negyed óra alatt eldőlt, de végig volt tartásuk, és két gólt is elhelyeztek Kasik kapujába, ami a tartásukat dicséri. Mindent egybevetve, ezen a verőfényes napon is kitettek a fiúk magukért, magabiztosan nyertünk. Jövő héten hazai pályán az Orosháza csapatával mérkőzünk, és ha hinni lehet a nyitással kapcsolatos enyhítéseknek, nem sokáig kell már dzsumbujból, létrák segítségével meglesni szeretett csapatunkat.

Békéscsabai MÁV SE – Szarvasi FC ‘1905’ 2-6 (1-3)
Békéscsaba, MÁV Sportpálya. Játékvezető: Jakab József (Fűri I., Rubás Z.)

Bcs. MÁV: Juhász Z. – Petri Gy., Lévai Z., Kiss-Schusztek D. (Mihályi Zs.), Viczián D., Mazán Zs. (Takács K.), Zsömbörgi R., Gurbán R. (Bánlaki L.), Tóth G., Turcsek Sz., Hoffmann T. (Szilágyi P.)
Vezetőedző: Dohányos Zoltán

Szarvas: Kasik V. – Polonszki P., Bány I. B., Kiri M. (Molnár E.), Deli L., Kiri B. (Mojzsis M.), Bozsó L. (Varga I.), Zima D. (Lénárt F.), Sindel R., Furár R. (Kerekes S.), Styecz M.
Vezetőedző: ifj. Somogyi János

Edzői nyilatkozatok:

Dohányos Zoltán: – Az első tíz percben már valamelyik presszó teraszán voltunk, de ezt követően is azt csináltak velünk a vendégek, amit akartak. Dolgozunk tovább!

ifj. Somogyi János: – Megint nagyszerűen kezdtük a mérkőzést, nagyon jó ütemben indítottuk a letámadásokat, így hamar eldöntöttük a három pont sorsát.

A találkozó videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor (szarvasifc.hu)
Videó: Furár Adrienn

What do you think?

Pulykakolbászos-gombás batyu

Pulykakolbászos-gombás batyu

A Radics család

A Radics család és még 201 futó vett részt a tegnapi Instafutáson