in ,

Öt góllal nyert Dévaványán és vezeti a tabellát a Szarvasi FC 1905

Fotó: Kovács Bence

Szombaton Dévaványán léptünk gyepre a bajnokság 11. fordulójában. Ellenfelünk az odavágón nem tudott kiállni ellenünk, így először találkoztunk velük a szezonban, célunk ezen a meccsen is csak egy lehetett, megnyerni az előttünk álló kilencven percet.

10. perc: Sindel kanyarított középre jobbról, a védők felett átszálló labdára Polonszki érkezett a hosszú oldalon, majd öt méterről a kapu jobb oldalába fejelt. 0-1.

30. perc: Furár jobb oldali beadása találta magányosan Sindelt, aki nem vacakolt, egyből lőtt öt méterről, a hazai kapusban ugyan elakadt a labda, de estében a gólvonal mögé sodorta azt. 0-2.

49. perc: Szabadrúgáshoz jutottunk a hazai kaputól 27 méterre, a labdának Bozsó futott neki, és okosan visszalőtte a labdát a hosszú sarokra, a későn mozduló Szász tehetetlen volt. 0-3.

55. perc: Most balról jött a beadás Szikora jóvoltából, ezúttal is Sindel volt jó helyen, és hét méterről könnyedén lőtt a bal alsó sarokba. 0-4.

59. perc: Sindel ezúttal az előkészítésben jeleskedett, ekkor az ötös sarkáról gurított Furár elé, aki három méterről belsőzött a bal alsó sarokba. 0-5.

77. perc: Bozsó szabadrúgása jött ki Szászról, a szemfüles Mojzsis pedig négy méterről a jobb alsó sarokba helyezett. 0-6.

78. perc: Marton szépített az álláson, amikor nyolc méterről Kasikon átemelve szerzett gólt. 1-6.

Zima helyzettel nyitottunk a második percben ami ugyan kimaradt, de nem kellett sokat várni a vezető találatunkra sem, Polonszki fejjel talált a kapuba. Éppen eltelt negyed óra mikor Furár rontott ziccert, majd Zima is eltékozolt egy lehetőséget. Nyomasztó mezőnyfölényünk ellenére a helyzeteink megvoltak ugyan, de ezúttal a koncentrációval akadtak gondok, így fél óra is eltelt már amikor Sindel lövése szédelgett át a gólvonalon. A második félidő elején már jobban figyeltünk a befejezésekre, ekkor tíz perc alatt három gólt szereztünk amivel nem hagytunk nyitott kérdést a folytatásra. A biztos vezetés megnyitotta az utat a cserejátékosaink előtt, ezáltal lehetőség nyílt pihentetni több játékosunkat a megerőltető bajnoki hajrá előtt. A végére a Dévaványa is összekapta magát, egy Juhász helyzettel jelezték hogy igényt tartanak a becsületgólra, ami aztán Marton révén össze is jött. Az utolsó tizenöt perctől eltekintve végig nagy fölényben, magabiztosan játszottunk, még úgy is, hogy láthatóan benne volt a lábakban a szerdai rangadó fáradsága, ez azonban semmit nem von le a győzelmünk értékéből, ezt a meccset is tisztességgel lejátszottuk, a neheze viszont csak ezután kezdődik, továbbra is szerda-szombat ritmusban. Ezzel a sikerrel átvettük a vezetést a tabellán, ugyanis az eddigi éllovas Előre II. nem várt vereségbe szaladt bele Szeghalmon. Szerdán a mostaninál nehezebb feladványt kell majd megoldanunk, amit a Gyula jelent majd számunkra hazai pályán.

Dévaványa SE – Szarvasi FC ‘1905’ 1-6 (2-0)

Dévaványa, Sportpálya – 70 néző. Játékvezető: Zahorán János (Baranya T., Juhász L.)

Dévaványa: Szász D. – Pap Á., Nyiri A. (Végh T.), Juhász P. (Szarka Sz.), Papp K., Szabó E., Kéki Cs. (Pelyva Z.), Marton L., Horváth B., Feke B., Katona I.
Vezetőedző: Bereczki Árpád

Szarvas: Kasik V. – Szikora M., Polonszki P. (Bány I. B.), Bozsó L., Deli L. (Moleri R.), Bakró G., Zima D. (Kerekes S.), Furár R. (Bány II. B.), Varga I. (Mojzsis M.), Klimaj Z., Sindel R.
Vezetőedző: ifj. Somogyi János

Gólszerzők: Marton L. 78′ illetve Polonszki P. 10′, Sindel R. 30′, 55′, Bozsó L. 49′, Furár R. 59′, Mojzsis M. 77′

Edzői nyilatkozatok:

Bereczki Árpád: – Sajnálom a mai mérkőzést, több volt benne. Maximálisan elégedett vagyok a csapatommal. A vendégek nagyon rutinosak, megérdemelten nyertek. Gratulálok nekik.

ifj. Somogyi János: – A szerdai mérkőzés rengeteget kivett a csapatból, ennek tükrében maradéktalanul elégedett vagyok. Elismerésem minden játékosomnak a heti teljesítményért!

A találkozó videós összefoglalója:

Tudósítás: Furár Tibor (szarvasifc.hu)
Fotók: Kovács Bence
Videó: Furár Adrienn

Hajóba szálltak a Körös Dragon sárkányai

Pecznik Péter csúsztatott fejese zárta a gólok sorát a Jamina ellen

A második félidőt megnyerték, de a mérkőzés az elsőben eldőlt