in

A látványos része zajlik a kerékpárút-felújításoknak Békésszentandráson

Fotó: Babák Zoltán

A TOP-os pályázatoknak, illetve a járási önkormányzatokkal történt konzorciumi sakkozásoknak köszönhetően több helyen zajlik kerékpárút-építés Békésszentandráson. Ezeknél a pályázatoknál az új építése mellé 30 százalék felújítás is volt rendelve. Ennek köszönhetően a település kerékpárutjai 100 százaléka megújulnak, és melléjük pedig több kilométernyi új is épül, tájékoztatott Sinka Imre polgármester legutóbbi találkozásunkkor.

Egy projekt Kondorossal, Kardossal és Csabacsűddel, egy pedig Szarvassal konzorciumban valósul meg.

Belterületen három új rész épül. A Szent László utcán az iskola és a Hungarofood, illetve a régi piactér és az ABC közötti két új szakasz készül mindösszesen 459 méteren. A kettő közötti rész burkolatát 426 méter hosszon felújítják.

A főutcán már meglevő kerékpárút az ABC-től a Csokonai utcáig 805 méteren új burkolatot kap. Ennek folytatásaként a Csokonai utca és a benzinkút között 634 méternyi új szakasz épül, ezzel teljessé válik a 44-es főutat kísérő kerékpárút a település határáig.

A felújítások lassan a befejező szakaszukba fordulnak; már a második 400 méteres szakaszon dolgoznak a kopóréteg felvitelén, csak a padkázás és a szegélyvágás van hátra.

Az Arborétum előtt Szarvassal konzorciumban épülő út Békésszentandrás közigazgatása alá tartozó területre eső 1679 méteres szakasz az Integrál Építő Zrt. kivitelezésében uniós finanszírozásból készülhet. A Integrál vezetése a régészeti feltárások miatt kért egy hónap hosszabbítást, így ott nyár közepére várható a munkák lezárása.

Sallai Márton és a háttérben édesapja, Sallai Zoltán

Sallaiék: Apa és fia közösen vizsgálta a hallépcsők működésének a hatékonyságát

Általános iskolásokat díjazott az iparkamara