in ,

A finisben fordított az Előre II.

Zima Dani és Sipaki Patrik
Zima Dani és Sipaki Patrik (Fotó: Kovács Bence)

Békéscsabai sikerrel zárult a megye I. osztályú labdarúgó-bajnokság szombati 14. fordulójának csúcsrangadója. Szarvason sok néző követte nyomon a bajnoki döntőnek is beillő mérkőzést, melyet eredményes finissel fordított maga javára az Előre II. Mindkét oldalon kimaradt egy nagy lehetőség az elején, majd a 13. percben Zima és Sindel összjátéka révén utóbbi támadó szép lövéssel vette be a csabai kaput. Az első félidőben a hazaiak ügyesen lassították a játékot és nem hagytak teret a vendégek gyors támadóinak, a fordulás követően viszont már többnyire a térfelükön folyt a játék. Ennek ellenére mindkét kapu előtt adódtak nagy lehetőségek, de a játékosok nem tudtak a kapuba találni. Brlázs Gábor folyamatos cserékkel frissített, ennek következtében beszorultak a hazaiak, mégis két kontrából döntésre vihették volna a mérkőzést, de a labda célt tévesztett. A szép számú közönség már-már elkönyvelte a hazaiak győzelmét, amikor két csereember, Varga Tamás, majd Pap Szabolcs pár percen belül két szép lövéssel megfordította a rangadót.
A frissebbnek tűnő vendégcsapat a három pont megszerzésével már egy döntetlennel is megszerezheti a bajnoki címet a hátralévő két mezővárosi találkozóján.

Szarvasi FC–Békéscsaba 1912 Előre II. 1–2 (1–0)

Szarvas, 800 néző. Vezette: Lovas László.

Szarvas: Kasik V. – Bány I., Zima (Varga I.), Polonszki, Bozsó, Furár, Bakró (Klimaj), Styecz M., Kiri M., Sindel (Kiri B.), Deli. Edző: Somogyi János.

Előre II.: Czinanó – Sipaki, Fazekas, Kasik Á. (Szabó Zs.), Styecz B. (Pap), Balog Zs. (Varga T.), Farkas J. (Bukor), Bónus, Zelik (Oláh Á.), Csicsely J., Ilyés. Edző: Brlázs István Gábor.

Gólszerző: Sindel (13.), ill. Varga T. (87.), Pap (92.).

Jó: az egész csapat, ill. Sipaki, Bónus, Fazekas, Varga T.

Ifj. Somogyi János: – Gratulálok a vendégcsapatnak a bajnokság megnyeréséhez! Mérhetetlenül büszke vagyok az egész csapatra, három percre voltunk a bajnoki címtől, ezért lehet, egy pici hiányérzetem.

Brlázs Gábor: – Nagyon nehéz mérkőzésen vagyunk túl. A második félidőben cserékkel felfrissítve, összességében megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.

Kepenyes György

Fotó: Kovács Bence

Timkó János és Boronyák Gergely

Önfeledt nevetéssel telt meg a Cervinus kamaraterme

Endrefalvi góljával döntetlen Mezőhegyesen. A fotó a Mezőhegyesi SE-vel 2021. április 4-én itthon vívott mérkőzésen készült

Pontosztozkodás Mezőhegyesen